Bősze Ádám írását olvasva kedvet kaptam hozzá, hogy én is összeállítsak egy libabőr-listát. Sajnos libabőr kérdésben nehéz elvonatkoztatni a személyes élményektől és asszociációktól, és még csak azt sem állíthatnám, hogy időben nem változna a lista (biztosan változik!). Ezért az alábbi öt pont is természetesen egy mai állapotot tükröz. A sorrendnek nincsen semmilyen szerepe.
1. Dohnányit nem szokás a nagy zeneszerzők első sorába állítani, pedig egyházzenei művei között sok rendkívüli van. Egyik személyes kedvencem tőle a Stabat Mater, melyet eredetileg 3-3 szólamú fiúkórusra, 3 női szólistára és zenekarra komponált 1953-ban. A felvételen az Angelica leánykar hallható.
2. Liszt Weinen Klagen variációiban a Was Gott tut, das ist wohlgetan kezdetű korál megszólalása, mindig kiváltja a szóban forgó hatást, feltéve, hogy az előtte lévő recitativo részt nem ejtik el és tudják tartani a feszültséget azzal a pár vékony hanggal is - ez szerintem kulcsfontosságú a mű előadása szempontjából.
3. Az öt közül talán ez a legfurcsább, ugyanis itt szigorúan szólva nem a zene váltja ki azt a bizonyos libabőrt, illetve jelen esetben talán a hideglelés pontosabb lenne, hanem a zene hiánya. Bach Fúga művészetének befejezetlen contrapunctusáról van szó. Ez a hirtelen “vágás" a végén igazából hatásosabb is, mint bármelyik általam ismert, utólagos befejezés.
4. Mozart g-moll kvintetjének (K.516) Adagio ma non troppo tétele a negyedik a listán. A felvételen a tétel 15:48-tól hallható, ami miatt felkerült a listára pedig (először) 17:37-nél kezdődik.
5. Schubert B-dúr szonátájának, a felvételen 14:54-nél kezdődő részénél, pontosabban, amikor 15:50-nél jön a hirtelen váltás, minden egyes alkalommal megborzongok.