Állítólag Kodály Zoltán mondta ezt. Legalábbis a rossz nyelvek szerint. Tény, hogy ahogyan a zenekari muzsikusok közül a legtöbb viccben brácsások szerepelnek, úgy az énekesek közül a tenorok lesznek inkább az élcelődés célpontjai.

"Mitől lesz valaki nagy tenor" teszi fel a kérdést a BBC stábja abban a sorozatban, amely bemutatta már a nagy szopránokat és baritonokat is. Nos, azt hiszem, kézzelfogható választ, biztos receptet nem kapunk, de jutalmunk lehet egy élvezhető és informatív film a tenorokról és a leghíresebb tenoristákról. Ajánlom figyelmükbe.

 

A Muzsikáló reggel június 20-i "Tárgy eset" rovatának főtárgya Kacziány Aladár "Szimfónia" című, 1918-ban készített festménye, amely a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található.

Kacziány Aladár (1887–1978), festőművész. Budapesti érettségije után az Iparművészeti Iskola növendéke, majd a római angol képzőművészeti akadémián és Firenzében képezte magát. 1912-től 1945-ig a Műcsarnok kiállítója, 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1931-ben pedig a Műcsarnokban rendezett kollektív kiállítást, 1921-ben Hágában, 1924-ben Bécsben, 1932-ben a Velencei Biennálén szerepelt. 1930-ban festette az egri minorita templom mellékoltár-képét. 1933-tól 1946-ig az Iparművészeti Főiskola tanára. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)

Születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából közterületet neveztek el egykori lakóhelye közelében Gyurkovics Máriáról. A Gyurkovics Mária lépcső ünnepélyes névadóját június 12-én tartották. A közeli iskola mellett futó lépcső közvetlen szomszédságában élt családjával Gyurkovics Mária 1956-tól. A környéken élők közül, akik ismerték, ma is szeretettel és tisztelettel emlékeznek a nagyszerű énekesre. A „lépcsőkeresztelőn” jelen volt Forrai Zsuzsanna és Forrai Márta, Gyurkovics Mária és Forrai Miklós gyermekei, valamint a házaspár egykori barátai és tisztelői.

"Az ő énekében valami olyan melegség, valami olyan emberi hang, amit úgy nevezünk: vox humana, a lélek kivetülése érződött, amit én ebben a hangfajtában sem azelőtt, sem azóta ilyen szépen nem hallottam". – mondta róla Lukács Ervin.

A magyar operajátszás nagy koloratúr primadonnája, Gyurkovics Mária 1913. június 19-én született Budapesten. A fővárosban töltötte gyermekéveit és itt is végezte iskoláit.

Eredetileg nem akart énekesnő lenni, valósággal idegenkedett tőle. Szép hangjára gimnazista korában figyeltek fel és édesanyja beíratta őt a fővárosi Felső Zeneiskolába, ahol sikerrel felvételizett. Mivel azonban még akkor sem volt teljesen biztos önmagában, állást vállalt a VIII. kerületi elöljáróságon és a hivatali munka mellett végezte ének tanulmányait, sőt még az operatanszak első évét is.

"Gyurkovics két évig volt a Zeneakadémia növendéke: az 1935/36-os és 1936/37-es tanévben Molnár Imrénél tanult. 1937-ben debütált az Operaházban Gildaként, oly hatalmas sikerrel, hogy azonnal magánénekesnek szerződtették. Csodálatosan meleg hanganyag, virtuóz technika és kifinomult lírai alkat jellemezte fellépéseit. Ugyanakkor hangjának árnyalatgazdagságával nagyszerűen adta vissza a szerepek karaktereit is." – írta róla Tóth Anna.

A már említett kirobbanó sikert hozó operaházi debütálását követően nyomban ötéves hollywoodi szerződést ajánlott neki a legnagyobb amerikai filmgyár, a Metro Goldwyn Mayer filmszerepek vállalására, ő azonban nem fogadta el az ajánlatot, hű maradt hazájához.

Minden egyes szerepében, minden előadáson a legtökéletesebbet akarta nyújtani, soha nem volt elégedett magával. Ezért fellépései előtt állandóan lámpalázzal küszködött, amit pályatársai természetesen tudtak és a lehetőség szerint segítettek is neki, hogy leküzdhesse.

Egy Rigoletto előadáson történt a következő: Gyurkovics Mária közös öltözőjükben panaszkodott a Maddalénát alakító Németh Annának, hogy berekedt és a mezzoszoprán énekesnő valóban vélt ilyesmit észlelni. Mária szólt az öltöztetőnőnek: azonnal keresse meg a rendezőt, hogy értesítsék László Margitot, ugorjon be helyette. Az öltöztetőnő el is ment, nem jött azonban vissza. Amikor azután csengettek, jelezve, hogy Gildának meg kell jelennie a színpadon, Gyurkovics a közönség elé lépett és olyan káprázatosan énekelt, mintha a legcsodálatosabb hangszer szólalt volna meg. Az előadás után derült csak ki, hogy az öltöztetőnő nem szólt a rendezőnek, elbújt a mosdóban és amikor Mária szemrehányást tett neki, így válaszolt: "Ugyan, miért tetszett idegeskedni? A művésznő mindig ezt csinálja... idegdolog ez a rekedtség, nem kell azzal törődni, mert amikor elkezd énekelni és a színpadon meghallja a saját gyönyörű hangját, abban a pillanatban megnyugszik!"

"Az Operaház úgynevezett nagy korszakának egyik legnagyobb művésze Gyurkovics Mária volt... Hangja nemcsak egyike volt a legszebbeknek, hanem kifejezési készsége is óriási volt... Hangja a legvirtuózabb, legcsillogóbb koloratúra volt azokban az évtizedekben Magyarországon, és a virtuozitás mellett bájos, édes, lágy, gyönyörű lírai szoprán is volt” - vélekedett róla Lukács Miklós, az Operaház Kossuth-díjas karnagya.

Donizetti Lammermoori Luciáját Tóth Aladár igazgató – 40 év után – az ő kedvéért újította fel: ilyen hosszú ideig nem szerepelt a repertoáron. A bemutató olyan sikeres volt, hogy nem sokkal ezután a zeneszerző vígoperáját, a Don Pasqualét is műsorra tűzték. A rafinált Norina szerepében nagy sikert aratott. Ebben megmutathatta komikai oldalát is.

Énekelte a Rózsalovag Sophie-ját: amikor például egy alkalommal a Rózsalovagot próbálták Clemens Krauss vezényletével, valamennyi énekes ordított, beleadott mindent, hiszen Richard Strauss hangszerelése nem éppen a leghalkabb. Krauss megállította a próbát és megkérdezte a Sophie szerepét alakító Máriától, miért énekel olyan hangosan. Ő ezt felelte: "Mert attól félek, hogy nem hallatszik". Mire a híres karmester ezt válaszolta neki: "Jegyezze meg kérem, hogy ön a zenekarban mindig a fuvola és sohasem a trombita, és mindig úgy énekeljen, mint a fuvola". Gyurkovics Mária egy életre megfogadta a tanácsot.

Egy figurát viszont nem szeretett: a Varázsfuvolában az Éj királynőjét. Azt mondta rá: "hideg, jégcsap nő, nem tudok vele azonosulni."

A Három a kislány Médy-jét is nagyon kedvelte. Ebben a Schubert-daljátékban később Tschöll mamát is alakította. 1967 decemberében ezzel a szereppel búcsúzott a közönségtől az Erkel Színházban.

Kossuth díjas, Kiváló művész volt, aki oratórium-előadásokon is óriási sikerrel szerepelt, fellépett Európa szinte valamennyi nagyvárosában, számos rádió-, televízió- és hanglemezfelvétel őrzi munkássága emlékét.

A pályatárs, Melis György a következő szavakkal emlékezett rá: "Aki Gyurkovics Máriát hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallotta, örökké sajnálhatja!"

 

2013. június 27-én, csütörtökön délután 15 órától vezetett sétát szerveznek a Budapest Music Centerben, melynek keretén belül az intézmény történetét, a ház helyiségeit, tereit mutatják be a közönségnek. A házbejárás előzetes regisztrációhoz kötött, a maximális létszám 20 fő. A túra időtartama kb. 90 perc. Jelentkezni az info@bmc.hu e-mail címen lehet.

 

A Győri Filharmonikus Zenekar próbajátékot hirdet az alábbi állásra:

Hegedű tutti (határozott idejű szerződéssel). A próbajáték időpontja: 2013. július 11. csütörtök 9:30. A próbajáték helyszíne: Győr, Richter Terem (9021 Győr, Aradi vértanúk útja 16.)

További részletekért klikk ide.

A Muzsikáló reggel június 18-i "Tárgy eset" című rovatában Benedetto Marcello említett művének első kiadásáról volt szó, arról a nyolc kötetes gyűjteményről, melynek első kiadását az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi. Kelemen Éva, a gyűjtemény egyik könyvtáros szakembere elmondta, hogy a kiadványok a bibliotéka alapítója, Széchényi Ferenc könyvtárából valók, s a Musica practica 1 jelzet alatt találhatók. Marcello zsoltárparafrázisai nemcsak zenetörténeti szempontból, hanem a zeneműkiadás történetének nézőpontjából is különlegesnek mondhatók, hiszen itt alkalmaztak először hagyományos, a latin nyelvhez kapcsolódó, valamint görög és héber zene megszólaltatására is alkalmas kottanyomtatási technikát egy kiadványon belül.

Találtam egy remek videót arról, miként lehet megérteni a zenét?! Aki nem tud angolul, annak lent mellékelem a szöveget.

A Muzsikáló reggel "Tárgy eset" című rovatában, 2013. június 13-án került bemutatásra az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található zenélő automata, mely egy jezsuita (?) férfiszentet ábrázol. Amint azt Horváth Hilda muzeológus elmondta, "mindössze két további, a budapesti figurával közel egykorú, imádkozó (ferences) szerzeteseket formázó automata ismert a világon: ezek egyikét a müncheni Deutsches Museum őrzi, a másik a washingtoni Smithsonian Institution - National Museum of American History gyűjteményében található. Mechanikus szerkezetüket tekintve mindkettő közeli analógiája a budapesti darabnak, s méretük is közel azonos. Ugyancsak hasonló méretű és szerkezetű a bécsi Kunsthistorisches Museum Kunstkammerében őrzött, Lanton játszó hölgy címen ismert zenélő automata-figura, melyet Giovanni Torriano / Juanelo Turriano (1510 k. - 1585) 1570 körül készült művének tart a kutatás. Az itáliai származású Turriano előbb V. Károly német-római császár, majd fia, II. Fülöp spanyol király udvari órásmestereként szolgált."

További információk és fényképek találhatók az Iparművészeti Múzeum honlapján. A Tárgy eset három héten keresztül meghallgató a Bartók Rádió hangtárából.

Amikor bemutatták Debussy: A tenger című szimfonikus vázlatait a mű nem aratott sikert. Az egyik kritikus a következőket írta: „Debussy úr úgy tűnik, mostanság bizarr zenét szeret írni, olyan muzsikát, amely érthetetlen és eljátszhatatlan.” Nos, a mestert egyáltalán nem hatották meg a kemény szavak.

Ebben a művében Debussy oly érzékletesen festi le a napfelkeltét, a hullámokat és a szelet, mint korának legnagyobb festőművészei. Mindezek ellenére alkotása csak jóval később, elsősorban Toscanini előadásainak köszönhetően vált repertoárdarabbá.

A sajtószabadságért való küzdelem különös esetével szembesülhettek a Hamburgi Abendblatt olvasói, amikor egy Cecilia Bartoli-koncertkritikához nem képet, hanem csak egy üres felületet találtak lapjukban. Az illusztráció helyén a következő szöveg állt: „szerettünk volna fotót közölni az énekesről, de svájci ügynökségének feltételei elfogadhatatlanok voltak számunkra. Csak ők válogathattak volna a fényképekből, s a fel nem használtak törlésére akartak minket kötelezni. Ezeket a feltételeket elfogadni nem állt módunkban.”
 

Luigi Cherubini "Médea" című operájának kottája újra elérhető az előadók számára, ugyanis tudósok segítségével sikerült már elfeledett részeket is napvilágra hozni. Egy elfeledett ária, melynek tintája olvashatatlanná tette a kéziratot, röntgensugarakkal végzett vizsgálat következtében vált újra olvashatóvá. A több mint 200 éve rejtve maradt részlet ettől kezdve már tényleg csak újkori előadójára vár. További részletek a Hangszer és Zene oldalán.

Alexander Pereira (fotó: Luigi Caputo/Salzburgi Ünnepi Játékok)

Alexander Pereira, a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa idén szeptembertől nem látja el tovább irányítói feladatát a világ egyik legnevesebb zenei fesztiválján, szerződését ugyanis a lejártnál egy évvel korábban felbontják. Kedden este többek között erről is döntött a salzburgi kuratórium, hiszen Pereira 2015-től a Milánói Scala igazgatója lesz. Helyetteséről a kuratórium gondoskodik, új vezetői pályázatra csak a 2017-es évaddal kapcsolatban kerül sor.

Natalie Dessay Donizetti Az ezred lánya című operájának próbáján 2007-ben (forrás: MTI/AP/Stephan Trierenberg)

Natalie Dessay világhírű operaénekes nyilvánosan is bejelentette, hogy szeptembertől kezdve visszavonul az operaszínpadtól. Az idén 48 éves művész Massenet Manonjával búcsúzik az operaközönségtől, de nem szakad el teljesen a színháztól, hiszen régi álmát valósítja meg: prózai színésznőként dolgozik tovább. „Meg akarom változtatni az életem: színésznő leszek!” - nyilatkozta egy San Franciscó-i lapnak.

Korniss Dezső 1975-ben készült festménye, az "Allegro barbaro" a Tárgy eset (8:15-től a Muzsikáló reggelben / Bartók Rádió) keddi adásának főszereplője. A Magyar Nemzeti Galériában Bellák Gábor mutatta be Korniss ikonikus alkotását a Bartók Rádió hallgatóinak. Az elhangzott műsor meghallgatható a Bartók Rádió hangtárából.

A Budapest Music Center és a Művészetek Palotája – az MR Szimfonikusok közreműködésével – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával zeneszerző versenyt hirdet.

A verseny létrehozóinak és a díjak felajánlóinak elsődleges célja, hogy ösztönözzék és támogassák új magyar zenedarabok megalkotását. Kívánatos emellett, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új zene népszerűsítésében. További információkat itt találhat.

Megjelent a Nemzeti Filharmonikus Zenekar jövő évadra vonatkozó terve, amelyet rendhagyó módon nem (csak) honlapjukon ismertettek a közönséggel, hanem a főzeneigazgató, Kocsis Zoltán maga beszélt róla a youtube-ra feltöltött videóüzenetében. A videó itt megtekinthető.

Ahogyan Kocsis a Nemzeti Filharmonikus Zenekar weboldalán fogalmaz:

"Ebben az évadunkban - felületes ránézésre is – a nagy vállalkozások dominálnak. De azt is mondhatnók, hangversenyzenekar mivoltunkhoz képest elég sokszor leszünk Richard Strauss Capricciójából megismert Monsieur Taupe szerepében, vagyis a színpad alatti zenekari árokban. Hangversenytermünk adottságai messzemenően lehetővé teszik, hogy a nagy német zeneszerző hazánkban még sohasem előadott operáinak sorozatát folytassuk, ez alkalommal az előző évadból az ideire átcsúszott Hallgatag asszonnyal."

A németországi Weißenfels egyik gyűjteményben eddig ismeretlen Bach-kéziratra bukkantak. Az 1740-ből származó autográf nem saját kompozíció, hanem az itáliai zeneszerző, Francesco Gasparini (1661-1727) egyik miséjének zenei anyaga. A kéziratot június 6-án mutatták be a nagyközönségnek.

Liszt Ferenc Magyarországon is fellelhető levelei közül kettőben is foglalkozik a német zeneszerző, Robert Volkmann személyével. Az egyik véglet:

„Tisztelt Uram! Igaz örömmel fogadom el Triójának baráti dedikációját, s csak ismételni tudom e műre vonatkozó őszinte dicséretemet” – írja Volkmannak.

Amikor Volkmann meghalt, a Zeneakadémia zeneszerzés-tanszakán Koessler követte őt. Ezzel kapcsolatban írja Liszt egy levélben (ez a másik véglet):

„Az, hogy Volkmann osztályát Koessler veszi át, előny a hallgatóknak. Az utóbbi években ugyanis Volkmann egyre hanyagabbul tanított. Úgy tűnik, ennyi elég volt belőle. De ezt csak halkan mondom, bár igaz."

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről.

Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb, a Közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga kerül blogunkra, amelyet ezennel útjára indítunk. Teljék benne örömük!