Akinek volt már szerencséje augusztusban részt venni a Kaposfesten, annak nem mondok újdonságot azzal, hogy az ország egyik legvidámabb komolyzenei ünnepéről van szó. Még akkor is, ha az igazán elit műfajnak számító kamarazene ritkán engedi meg az előadóknak, hogy bőrükből kibújjanak. Hogy ezért-e, vagy másért, nem tudom, de a tavaly nyári fesztiválon egész estés program keretén belül mutatták meg a fellépők, mire is képesek más műfajokban. A Kelemen Quartet hegedűse, Homoki Gábor - kiderült - úgy énekel, mint Elvis Presley.

Március 1 - 31. között megszerezhetitek az V. Kaposfest teljes hetére, a komolyzenei koncertekre szóló helyeteket!

Országos bérletvásárlás hat hónapos részletfizetéssel! Kaposvár-kártyával rendelkezőknek 10% kedvezmény jár!

Ők már biztosan ott lesznek: Rados Ferenc, Kirill Gerstein, Alina Ibragimova, Alina Pogostkina, José Gallardo, Fekete György, Fassang László, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin

További információ és jegyvásárlás itt.

Tegnap este együtt ittuk a vörösbort néhány, a Kaposfesten fellépő művésszel (voltak, akik roséfröccsöt választottak inkább), és beszélgettünk. Tudják, hogy van ez: az angolt anyanyelven beszélőket hallgatva rábólintunk néha olyan szóra is, amelyet még soha életünkben nem hallottunk. Én is lelkesen bólogattam és vigyorogtam, amikor valaki azt mondta a másiknak, "horszpekács". Gőzöm nem volt róla a második, de még a harmadik alkalommal sem. Ők pedig lelkesen megveregették a másik vállát és biztatták egymást: "horszpekács"! Ekkor lépett oda egy nálamnál frissebb gondolkodású, aki azonnal nekik szegezte a kérdést: mi is az a "horszpekács"?!

Kiderült, ilyen szó nincs az angol nyelvben, ez egy itteni, kifejezetten az idei Kaposfesten született kifejezés. Előzménye egy kirándulás, melynek során a fiatalemberek elmentek egy lovasíjász világbajnokhoz, aki lelkesen magyarázott szakmájáról, angolul a "horse back archery"-ről. Mivel gyorsan és kicsit magyaros akcentussal beszélt, a művészek csak annyit hallottak, "horszpekács". És ekkor megszületett az a kifejezés, amelynek jelentéstartalma igen tág, viszont egyesek szinte megállás nélkül mondják Kaposváron. Elhatároztam hát, interjút kérek azoktól, akik aznap ezt a szót használták. Íme az eredmény:

Nicolas Altstaedt, csellóművész, a horszpekács kifejezés szülőatyja: "Ha valakit arra kérnél, határozza meg, miben áll Goethe művészete, biztosan széttárná a kezét. Egyszerűen nem lehet szavakba foglalni. Ahogyan Shakespeare-t vagy Mozartot sem. Halálunk napjáig ülhetnénk itt és beszélhetnénk róluk. Nos, ugyanez a helyzet a "horszpekáccsal", az emberi lét lényegének szerves része ugyanis."

Jose Gallardo, zongoraművész: "A horszpekács bármi lehet, de nekem a pillanatnyi érzést jelenti. Most éppen úgy gondolom, remekül, horszpekácsul vagyok."

Thomas Dunford, lantművész: "A horszpekács az, ahogyan most mi itt élünk. Előre horszpekács!"

Maxim Rysanov, brácsaművész: "A horszpekács hülyeség."

Matthew Hunt, klarinétművész: "Nos, meghatározni nem tudom, mit jelent pontosan a horszpekács kifejezés, de tudok róla beszélni. Vannak ugyanis hozzá köthető szabályok. Az egyik ilyen, hogy soha nem lehet a másikra erőszakolni, hogy használja. Kérheted, és - ha szerencsés vagy - ő maga jön hozzád. És nem csak személytől érkezhet. Például, a mai koncerten volt két alkalommal is, amikor kértem, hogy horszpekács megjelenjen, és szerencsémre így is történt. Mégis, a lényegét tekintve oly sokrétű, hogy szinte meghatározhatatlan. De azok, akik tudják, hogy horszpekácsban részesülhetnek, hálát adnak érte."

Knut Eric Sundquist, nagybőgős: "Nem könnyű elmondani, mi is az a horszpekács, ugyanis szinte mindenre használható. Például, ha a hangszeremet beviszem a terembe, akkor bátran mondhatom, hogy a horszpekácsomat bevittem a horszpekácsba. Ebben a pillanatban annyit jelent, "Köszönöm!"

Büszkén adjuk hírül, hogy az idei Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon blogunk "Kaposvári útinapló" posztjait a Szivárvány Zeneház főbejáratánál kiragasztották. Köszönjük a megtiszteltetést!

Sajnos már bőven elmúlt éjfél, úgyhogy a 16-ai (még el nem játszott) koncertekről lenne illendő hírt adnom, ennek ellenére maradok a fesztivál második "teljes" napjánál. A délelőtti hangverseny legszebb élményét Katia Skanavi és 9 éves lányának, Alexandra Sticskina előadása hozta. Brahms op. 39-es keringősorozatából játszottak részleteket, és ezzel kapcsolatban az osztrák mester egyik kedvenc receptjéről, a bécsi szeletről (ismertebb "magyar" nevén Wiener Schnitzel) beszélgettünk.

Johann Joseph Wenzel Anton Franz Karl Radetzky von Radetz grófnak köszönhetjük a bécsi szeletet, és ennyivel le is zárhatjuk azon dolgok sorát, amelyeket megköszönhetünk neki. Itáliából érkezett az étel, és hihetetlen sikere volt a bécsi udvarnál. Brahms elmondása szerint az étel minősége elsősorban a panírtól függ, hiszen azon túl, hogy finomnak kell lennie, nem lehet például lyukas. És ennek nem esztétikai, hanem gasztronómiai oka van: így ugyanis a hús szaftja nem szökik el sehová.

A meghirdetett esti 7 órai koncertkezdés ma is jelentős késést hozott, ugyanis a zongora egyik basszushúrja elszakadt. Mácsai János elmondása szerint 35 éves praxisa alatt nem találkozott ilyennel, mármint, hogy épp egy basszushúr szakadjon el. Az este legszebb pillanatát Anna Reinhold és Thomas Dunford késő 17. századi francia dalcsokra hozta el. Dunford hihetetlenül érzékeny lantjátékához nagyszerűen illett Anna Reinhold kedves és éppen nem túl historikus éneke.

Este 10 után néhány perccel örömzenélés vette kezdetét. A legsikeresebb előadások időrendben és tényszerűen a következők voltak:

Kelemen Barnabás cigánybandával játszott, Maxim Rysanov (Dinyés Soma kíséretével) egyszemélyes romantikus operát rögtönzött, Max Baillie breaktáncot "járt", Anna Reinhold pedig klezmert énekelt Horváth Gyula együttesével. Az este summázatát Knut Eric Sundquist adta, aki szerint (és ezzel egyetértett mindenki) a kaposvári közönségnél lelkesebb a világon nincsen.

Bősze Ádám

Hihetetlen élmény volt a Kaposfest ma esti koncertjén felhangzott Prokofjev-szonáta első tétele Kelemen Barnabás és Jacob Katsnelson előadásában! Ez az a rész, amelynek a vége felé a hegedű halk passzázsokat játszik. Ahogy a zeneszerző jellemezte, "úgy, ahogy a szél fúj a sírok között." Ha pedig sír: az első és a harmadik tételt játszotta David Ojsztrah és Samuil Feinberg a zeneszerző temetésén.

Négy évvel ezelőtt mit sem sejtve érkeztem az első kamarazenei fesztiválra, őszintén szólva nem nagy örömmel. Nem gondoltam ugyanis, hogy a legmelegebb nyári napokon kamarazenét akar hallgatni bárki is, még akkor sem, ha a fellépők között olyanok akadnak, mint Joshua Bell, Kocsis Zoltán vagy Rados Ferenc. Szerencsére nem nekem rendezték a fesztivált, hanem a lelkes embereknek. Nincs az a popzenei koncert, amelyen ilyen hangulatban fogadták volna a műveket és az előadókat! Azonnal elkönyveltem "kedvenc" fesztiválnak a kaposvárit. Egy évvel később is megmaradt ez a remek hangulat, s mivel tavaly nem lehettem itt, most kiváncsian várom a fejleményeket.



Műsorvezetői minőségben vagyok itt, aminek az a negatív következménye, hogy a darabokat nem hallom. Ahogy viszont a köszöntő alatt végignéztem a nagyérdeműn, hasonlóan csillogó szemeket és arcokat fedeztem fel, mint az első alkalommal.

Bősze Ádám

Negyedik alkalommal rendezik meg Kaposváron a Kaposfest - Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált, amelyre már el is utaztam. A Kotta nélkül olvasóinak augusztus 19-ig túlnyomórészt ennek a fesztiválnak a "híreit" szállítom, de - ha időm engedi - lesz más klasszikus zenei poszt is az oldalon. 

Az eddigi fesztiválok egyik legkedveltebb előadója Alina Ibragimova hegedűművész, aki az idén is játszik több hangversenyen. Ha pedig már itt tartunk, biztosítsunk helyet egy róla (is) szóló reklámnak. A hyperion kiadó ugyanis nemrég jelentette meg Schubert összes hegedűre és zongorára írt művét az ő és Cédric Thiberghien előadásában.