Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Apollón

Címkék: apollón, pasqualini, bartók rádió, ellenpont


Apollón babérkoszorút nyújt át a 17. század egyik legismertebb kasztrált énekesének, Marcantonio Pasqualininek, aki nemcsak előadóművész és zeneszerző, hanem elismert költő is volt. A Sixtus-kápolna kórusának tagja: erre utal fehér miseruhaszerű öltözete, viszont a vállánál összefogott állatbőr színházi, operai tevékenységére utal. Pasqualini billentyűs citerán játszik a képen, a hangszeren Dafné szobra látható, amint Apollón egykori szerelme fává változik. A háttérben a fához kötözött Marsziasz elfordítja tekintetét Apollón lírájáról, mely a szellemi erőt jelképezi, míg a szatír földön heverő dudája a testiség és durvaság jelképe.

(Andrea Sacchi: Apollón babérkoszorút nyújt át Marcantonio Pasqualininek, 1641 - New York, Metropolitan Museum of Art)


A múzsák

Címkék: múzsák, bartók rádió, ellenpont



Ha kell gyönyörűek, ha olyan kedvük van csúnyán beszélnek. Apjuk a nagyfőnök, anyjuk a titánnő. Kilenc lánytestvér, akik nélkül bajosan született volna művészet.

Ők a múzsák.

Hésziodosz, Homérosz, Ovidius és Boccaccio is megemlékezik róluk, de persze "múzsailag" ők sem értenek egyet mindenben.

Az első időkben három múzsa élt csupán. Hegyeket jártak és folyópartokon pihentek, majd idővel az Olümposzra kerültek, hogy ott énekükkel szórakoztassák az isteneket. A hagyomány szerint később, amikor már többen is lettek, két csoportra oszlottak: az egyik Macedóniában a Pieros-hegyen ütött tanyát, míg a másik a Helikon-hegyen érezte jól magát. Az első csoport egy idő után úgy érezte, most már oly sokat fejlődtek a költészet- és zenetanulás terén, hogy ideje versenyre hívni a szomszédokat. Ez utóbbiak kithara-kísérője maga Apollón volt. A kihívást elfogadták, és Parnasszus nimfáinak bíráskodásával elindult a küzdelem. A nimfák a helikoniakat hozták ki győztesnek, amire a másik társaság igencsak felkapta a vizet, és szörnyűségeket vágtak a versenytársak fejéhez. Ezt Apollón sem hagyta szó nélkül: szépen madarakká változtatta őket: ezzel az ügy le lett zárva.

A múzsákat eleinte a költészettel azonosították, tevékenységük a zenével csak később bővült. Ahogyan létszámuk is. A klasszikus ókorban már kilencen voltak, név szerint: Erató, Euterpé, Kalliopé, Kleió, Melpomené, Polühümnia, Thália, Terpszikhoré és Uránia. Mindegyiküknek volt egy különös tulajdonsága.


Kezdjük a sort Kalliopéval, a szép hangú múzsával. Testvéreihez hasonlóan ő is Zeusz és Mnémoszüné lánya. Szép hangja ellenére ő az epikus költészet és a tudomány múzsája. Ennek köszönhetően, ha találkoznak vele, viasztáblájáról és íróvesszőjéről ismerhetik meg.
















Viszonylag könnyen összekeverhetik Kleióval, akit sokan csak Kliónak neveznek. Nos, mivel testvérek voltak, igen hasonlítottak egymásra. Csakhogy Kleió nem viasztáblát, hanem papirusztekercset tart a kezében s - csakúgy mint nővérének / vagy húgának - van nála íróvessző is.





















És itt van a "bűbájos" Erató, a szerelmi és erotikus költészet pártfogója és megtestesítője. Fejét mirtusz vagy rózsakoszorú díszíti, kezében lantot tart, lábánál madarak csipegetnek magokat. A reneszánsz festményeken gyakran arany nyílvessző van kezében, így utalnak Éroszra, a szerelem istenére, akinek Erató gyakori kísérője volt és arra, hogy a "szerelem" mindenkit megihlet.



















Euterpé a következő múzsa, akinek szintén köze van a muzsikához. Őt többnyire kettős fuvolával ábrázolják. Nem volt egyedül, ugyanis szerelmi viszonyt folytatott Sztrümón folyóistennel. Kettejük gyermeke, Rhészosz, kinek sem a fuvolához, sem a muzsikához semmi köze már.























Mai utolsó múzsánk Polühümnia, a komoly himnuszköltészet múzsája. Neki tulajdonítják a líra feltalálását. Polühümnia segít emlékezni, s neve arra utal, hogy a költők az általuk írt himnuszokkal halhatatlan dicsőségre tettek szert. Többnyire tűnődő pózban, kezében pergamentekerccsel, vagy (mint jelen esetben) ha a mezőgazdasági munkák őrzőjének tartják, kerti szerszámokkal a kezében ábrázolják.

(Folytatása következik.)

















Angyalok és pásztorok

Címkék: angyalok és pásztorok, ikonográfia, ellenpont, bartók rádió

Domenichino: A pásztorok imádása (Skót Nemzeti Galéria)

























Campin, Robert:
Jézus születése, a pásztorok imádása (Dijon, Szépművészeti Múzeum)

























Castiglione, Giovanni Benedetto:
A pásztorok imádása (Genova, Szent Lukács templom) 

Az aranyhalak zenehallgatási szokásairól

Címkék: Ellenpont, Bartók Rádió

Egy új tanulmány szerint az aranyhalak nemcsak hogy zenekedvelők, de még a zeneszerzőket is meg tudják különböztetni.

A Keio Egyetem Pszichológiai Fakultásán végzett kutatást vezető Kazutaka Shinozuka elmondása szerint az aranyhalak sokkal okosabbak és műveltebbek annál, amit mi gondolnánk róluk. A kísérlet szerint két zeneművet, J. S. Bach d-moll toccata és fúgáját, illetve Sztravinszkij Tavaszi áldozatát játszották le a halaknak. A zeneszó alatti étkezési hajlandóságuk nyomán vonták le azt a következtetést, az aranyhalak, bizony, sokkal többet esznek, ha Bachot hallgatnak, mint amikor Sztravinszkijt játszanak nekik.



Shinozuka elmondta továbbá, hogy az aranyhalak Bach-rajongása nem egyedülálló: egy korábbi kísérletük eredménye szerint a jávai verebek is inkább a barokk mester darabjait szeretik, mintsem a kortárs zeneszerzőkét. Nagy valószínűséggel mindez a mai fül számára megszokottabb disszonanciakezelésből vezethető le.

Általában elmondható, hogy az állatok zenehallgatási szokásairól nem tudunk semmit. Legalábbis ezt hisszük mi, laikusok. Többnyire azt gondoljuk ugyanis, kedvenc, vagy tőlünk távol élő állataink bambán bámulnak csupán, ha Mozartot, vagy Beethovent játszunk nekik.

David Teie csellóművész, a Marylandi Egyetem zenei fakultásának előadója tette fel a következő költői kérdést: "Gondolták volna valaha is, hogy egy denevérnek elerednek a könnyei, ha meghallgatja Schubert Szerenádját?"



Teie a gyapjasfejű tamarinoknál vizsgálta, hogyan is reagálnak a zenére. A majmokat alapvetően hidegen hagyta a muzsika, s rá se hederítve ugráltak egyik ágról a másikra. Meglepő módon viszont megnyugodtak és figyelni kezdtek, ha Teie Metallica számot tett fel nekik.

Shinozuka nem merné azt állítani, hogy az állatoknak kedvére lehet tenni a klasszikus zenével, de az biztos, hogy akusztikus kommunikációra képesek. Úgyhogy a zeneszerzőknek már csak rövid ideig kell a humánpublikum tetszésére lenni, ha minden igaz, a határok hamarosan kitágulnak.

 

Botrány vagy reklám?

Címkék: Thomas Weelkes, botrány, Richard Strauss, Gustave Charpentier, Ellenpont

Sátáni vagy angyali? Megdobálta volna paradicsommal? Más meg virágokkal halmozta volna el? Miért botrány a botrány, miért siker a siker? A művészet és a zene történetének alapvető kérdései ezek.

Itt az Ellenpont, a Muzsikáló reggel szubjektív magazinja, benne a zenetörténet három botrányos alakjával, akik mind-mind más szempontból szúrták a nagyközönség szemét.

1611 jeles dátum az angol zenetörténetben, hiszen, Thomas Weelkes pályájának csúcsára érkezett. Sajnos azonban – mint minden csúcsra érés – ez is együtt járt azzal, hogy a csúcs után lejtmenet jön. A sherbone-i katedrális évkönyveiben ugyanis ekkor olvashatjuk azt a feddést, amely szerint Weelkes karvezetőként nem szolgálta a közösség legteljesebb megelégedését. Hogy a figyelmeztetés miatt, vagy sem, de két évvel később már sokkal súlyosabb botrányt okoz: nyilvános részegeskedés miatt megbüntetik. Újabb három év múlva már rendszeresen ittasan mutatkozik az emberek előtt, fel is jelentik a püspöknél: „köztudottan iszákos notórius káromkodónak” nevezik. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, legalábbis a püspökében: 1617. január 16-án elbocsájtják állásából. Ennek ellenére Weelkes a kocsma után gyakran megjelent a templomi közösségben, csúnya vicceket mondott és többször szándékosan megbotránkoztatta hívőtársait. 

1622 szeptemberében Weelkes felesége meghalt, akkoriban már a mester újra a katedrális orgonistája volt. Valószínűleg (ital ide vagy oda) egyszerűen nem találtak ennyire tehetséges muzsikust. A fennmaradt tudósítások szerint gyakran járt ezután Londonban beszédes nevű barátjánál, Henry Drinkwaternél, aki többek között Weelkes végrendeletét is ellenjegyezte. A zeneszerző nem sokkal később elhunyt.

A nagy múltú névvel rendelkező századfordulós zeneszerző, Gustave Charpentier nem feltétlenül követte mindenben nagy elődeit. Az 1890-es években, a Louise című operájának egyre növekvő sikere után olyan operai szüzsék után nézett, amelyekben bemutathatta extravagáns gondolatait. Zenéje megmaradt a konvenciók között, de témaválasztásában elsősorban a polgárpukkasztásra törekedett. Az Egy költő élete, a Watteau szerenádja és a Megkoronázott múzsa című operája a promiszkuitás színrevitele miatt például óriási botrányt okozott. A felháborodásnak egy haszna azért volt: az addig az éhhalál szélén álló zeneszerző végre pénzhez jutott, hiszen a jegyeket minden előadás előtt azonnal elkapkodták. És hogy Charpentier élete teljes legyen, a színen a politika is megjelent: a szerző szokatlan témái közül a nők felszabadítására gondoltak a jeles politikusok egy-két előadás után, persze mit sem törődve Charpentier zenei újításaival. Dukas mondta találóan: „Az első és az utolsó felvonás egy mester műve, a másik kettő egy művészé, az egész opera pedig egy emberé.”  

A cenzúra beavatkozása és a botrányokozás az újítás fokmérőjévé vált a 20. században. Richard Strauss Saloméja például keleti egzotikájával, szexuális visszaéléseivel, a kéj, a kínzás és a nekrofília bemutatásával mintha szándékosan hívta volna elő a botrányt. Pedig Strauss egyáltalán nem volt extravagáns zeneszerző: olyan, mintha a század első fele korszellemének vált volna alapvető szükségletévé a hivatalos szervek beavatkozásának kiváltása. Sajnos ez szinte észrevétlenül fordult át olyan vészterhes korszakba, amelyben a cenzúra közbelépése már nem az extravagancia, az újítás jele volt. Gondoljunk csak arra, amikor Strauss szövegírója, Stefan Zweig nem művészi értékei miatt nem szerepelhetett az adott opera premierjének plakátjain.

Kalózok (?)

Címkék: kalóz, kalózfelvétel, Krystian Zimerman, Muzsikáló reggel, Bartók Rádió, Ellenpont

Minden a köhögéssel kezdődött. Aztán jött a tételek közötti taps, s most ez. Krystian Zimerman lengyel zongoraművészt egy esseni hangversenye közben megzavart egy "gyanútlan" hallgató, aki mobiltelefonjával rögzítette a koncertet. Éppen honfitársának, Szymanowskinak a lengyel témára írt h-moll variációit adta elő Zimerman, amikor észrevette a rendetlenkedő nézőt. Játék közben figyelmeztette őt, hogy hagyja abba a filmezést. Az 56 éves művész ezután izgatottan kirohant, amikor pedig visszatért, tájékoztatta a közönséget, hogy éppen a Youtube és más ingyenes zenei csatorna miatt veszíti el koncertszerződéseinek nagy részét.

Eddig a hír. A Bartók Rádió hétfői "Muzsikáló reggel" című adásában (6:00-9:30) az engedély nélkül rögzített előadásokról, a szabadon felhasználható, vagy éppen tiltható zenei felvételekről lesz szó. Mindez pedig előjátéka lesz annak a sorozatnak, amelyik a Muzsikáló reggel "Ellenpont" című adásában (8:15-től) a szerzői jogot kívánja közérthetővé tenni zenészeknek és zenét szeretőknek egyaránt.

Ha a kérdéshez már most hozzászólnának, megtehetik a Facebook-oldalunkon.

[Az eredeti Zimerman-cikk itt található.]

 

Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook