Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Haydn császárhimnuszáról

Címkék: Joseph Haydn, Kismarton, kiállítás

Nép'Hymnus a kortársak tükrében címmel kamarakiállítás nyílt a Joseph Haydn által komponált osztrák császárhimnuszról, valamint annak zenei és politikai gyökereiről és hatásairól a kismartoni Esterházy-kastélyban. Az osztrák zeneszerző 1797-ben megrendelésre komponálta a művet a Gott erhalte Franz, den Kaiser (Isten tartsa meg Ferenc császárt) kezdetű osztrák császárhimnusz szövegére.

A himnusz reakció az öt évvel korábban született Marseillaise-re, szövege ugyanakkor az 1745-ben írt God save kezdetű angol himnuszén alapul. A kompozíció egyik érdekessége, hogy dallamát a zeneszerző népzenei alapokból merítette. A tárlaton egy videoinstalláció mutatja be, milyen sok szöveggel és stílusban énekelték már ezt a híres melódiát: hallhatjuk horvát szerelmes népdalként, egy lengyel kórus előadásában és a német futballválogatott tagjaitól is.

A kamaratárlat egy 2009-ben a kismartoni kastélyban nyílt átfogóbb kiállítás része, mely a Haydn explozív - forradalmi idők zenéje címet viseli, és célja, hogy kortárs művészeti keretbe helyezve mutassa be a zeneszerzőt és munkásságát.

(Forrás: hirado.hu) 


Több verést, mint ételt

Címkék: haydn, griesinger

Haydn egyik életrajzírója, Griesinger írja le a zeneszerző gyermekkorának egy kedves történetét:

"Egyik nap meglátogatta Haydn családját a közeli Hainburg iskolamestere, aki egyébként a Haydn-családdal távoli rokonságban is állt. Matthias mester, merthogy így hívták a gyerekek apját, és felesége szokásukhoz híven kis koncertet adtak, az öt éves Joseph pedig, aki szülei mellett ült, egy botot vonóként használva a bal kezén hegedült. Az iskolamesternek feltűnt, hogy a fiúcska milyen helyesen követi az ütemet. [...] Azt tanácsolta a szülőknek, hogy küldjék Hainburgba, ahol kitanulhatja a művészetet. [...] A szülők örömmel vették a javaslatot, és amikor Joseph Haydn hat éves lett, Hainburgba küldték az iskolamesterhez. Itt megtanult olvasni és írni, előre haladt a katekizmusban, az énekben, majd minden fúvós és húros hangszeren való játékban, sőt még az üstdobolásban is. „A sírig hálás leszek ennek az embernek, még akkor is, ha több verést kaptam tőle mint ételt.” - mondta Haydn gyakran." 

Haydn-kalóz

Címkék: Haydn, Bősze Ádám, Bartók Rádió

Anélkül, hogy bármilyen "morális" felhangja lenne a mostani posztnak, el kell ismerjem, nem vagyok túlságosan oda a klasszikus zene hétköznapiasításától. Pedig - mondhatják többen is jogosan - magam is részt veszek abban, amikor a zeneszerzőket mint egyszerű embereket próbálom közelebb hozni a Bartók Rádióban. De hol van a határ? Egyáltalán van-e határ? Vagy az is országonként változik? Kíváncsi vagyok a véleményükre! (Kommentekre a Kotta nélkül Facebook-oldalán van lehetőség).

Itt van ez az amerikai plakát, amely Haydnt kalózként ábrázolja. Ez a nemzetközi "beszélj-úgy-mint-egy-kalóz" nap alkalmából készült.

Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook