1831. Mágikus évszám Bellini rövid életében, hiszen ebben az esztendőben írja az "Alvajárót" és leghíresebb operáját, a "Normát" is. Bellini zeneszerzői személyiségéről érdemes lenne egyszer hosszabban is írni, hiszen olyan, ízlésükben egymástól gyökeresen különböző zeneszerzők, mint Chopin, Verdi és Wagner is oda voltak az itáliai szerző dallamaiért. Bellini hatodik operáját a Teatro Carcano egy igen különleges évadjára írta, amelyet Donizetti Boleyn Annájával nyitottak meg. A főszereplők itt is azok voltak, akik Bellini operájában: Aminát Giuditta Pasta énekelte, Elvino szerepében pedig Giovanni Battista Rubinit hallhatta a közönség. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Bellini mindkét sztárnak együtt írhatott. Luciano Mariani volt Rodolfo, Lisát pedig Elisa Taccani alakította. Rossini és Donizetti híresek voltak sebes munkatempójukról; nos Bellini sem maradhatott le tőlük, hiszen az Alvajáró 2. felvonását mindössze 2 hét alatt komponálta.
Többeknek feltűnhet a témaválasztás, hiszen az alvajárás nem feltétlenül romantikus betegség. Nos, ha nem is az, de mint jelenség mindenképpen ebbe a világba tartozik. Nem véletlen, hogy nem Bellini volt az egyetlen, akinek ez megtetszett. A sort Foppa 1800-as "Alvajárója" nyitja, ezt követi Paer, aki Scribe "La somnambule" c. darabjára írt operát, 1824-ben írja Romani a magáét Carafa számára. Egészen más gyökerekből táplálkozik, de ugyanezt a témát járja körül Romani "Aminája" (1824), amelyből aztán Rastrelli ír zenés színpadi darabot, illetve Ferreti hasonló című alkotása, amelyből Luigi Ricci kreál operát 1829-ben. Bellini tehát az, aki megkoronázza ezt a témát a maga darabjával.

Bellini operája igen magas hangokat kíván. Valószínűleg Rubini különösen magas hangú tenor volt, hiszen az eredeti kottában d''-ig terjed az énekelnivalója, s csak ritkán megy "a" alá a szólam a 2. felvonásban. Rubini egyébként írt egy énekiskolát is, úgyhogy ha valaki ténylegesen szeretné elsajátítani a bel cantó éneklés hagyományait, annak feltétlenül ajánlom ezt a kiadványt. Megkockáztathatjuk azt is, hogy Bellini nem is akarta mással hallani Elvino szerepét, csak Rubinivel, akinek - a korabeli híradások szerint - hihetetlen fejhangja volt, s a természetes és a fejhang közötti átmenet észrevehetetlen volt a hallgatóság számára.
Az opera sikeréről egy kortárs orosz zeneszerző, Glinka számol be a legrészletesebben visszaemlékezéseiben. A premier áttörő sikert hozott, s ennek megfelelően igen gyorsan bemutatták más európai városokban is. Pasta és Rubini énekelt még Londonban és Párizsban (1831), legközelebb pedig Firenzében énekelték együtt 1832-ben. Egy évvel az olasz premier után már nálunk is adták, igaz, német nyelven. Ezzel megelőztük a drezdai, bécsi, berlini és - az akkori közigazgatási okok miatt szintén német nyelvű - prágai színrevitelt is. További híres Aminák voltak Maria Malibran, Giuseppina Strepponi, Jenny Lind, Adelina Patti, Luisa Tetrazzini, Amelita Galli-Curci és Toti dal Monte, aki Bellini halálának 100. évfordulóján, 1935-ben énekelte Aminát a Scalában. Maria Callas is volt Amina a La Scalában és 1957-ben az Edinburgh Fesztiválon. A 20. századik nagyok közül még Renata Scottót illik megemlíteni Amina kapcsán.