Egy új tanulmány szerint az aranyhalak nemcsak hogy zenekedvelők, de még a zeneszerzőket is meg tudják különböztetni.
A Keio Egyetem Pszichológiai Fakultásán végzett kutatást vezető Kazutaka Shinozuka elmondása szerint az aranyhalak sokkal okosabbak és műveltebbek annál, amit mi gondolnánk róluk. A kísérlet szerint két zeneművet, J. S. Bach d-moll toccata és fúgáját, illetve Sztravinszkij Tavaszi áldozatát játszották le a halaknak. A zeneszó alatti étkezési hajlandóságuk nyomán vonták le azt a következtetést, az aranyhalak, bizony, sokkal többet esznek, ha Bachot hallgatnak, mint amikor Sztravinszkijt játszanak nekik.
Shinozuka elmondta továbbá, hogy az aranyhalak Bach-rajongása nem egyedülálló: egy korábbi kísérletük eredménye szerint a jávai verebek is inkább a barokk mester darabjait szeretik, mintsem a kortárs zeneszerzőkét. Nagy valószínűséggel mindez a mai fül számára megszokottabb disszonanciakezelésből vezethető le.
Általában elmondható, hogy az állatok zenehallgatási szokásairól nem tudunk semmit. Legalábbis ezt hisszük mi, laikusok. Többnyire azt gondoljuk ugyanis, kedvenc, vagy tőlünk távol élő állataink bambán bámulnak csupán, ha Mozartot, vagy Beethovent játszunk nekik.
David Teie csellóművész, a Marylandi Egyetem zenei fakultásának előadója tette fel a következő költői kérdést: "Gondolták volna valaha is, hogy egy denevérnek elerednek a könnyei, ha meghallgatja Schubert Szerenádját?"
Teie a gyapjasfejű tamarinoknál vizsgálta, hogyan is reagálnak a zenére. A majmokat alapvetően hidegen hagyta a muzsika, s rá se hederítve ugráltak egyik ágról a másikra. Meglepő módon viszont megnyugodtak és figyelni kezdtek, ha Teie Metallica számot tett fel nekik.
Shinozuka nem merné azt állítani, hogy az állatoknak kedvére lehet tenni a klasszikus zenével, de az biztos, hogy akusztikus kommunikációra képesek. Úgyhogy a zeneszerzőknek már csak rövid ideig kell a humánpublikum tetszésére lenni, ha minden igaz, a határok hamarosan kitágulnak.
