Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Eduard Hanslick: Liszt Ferenc halálára

Címkék: Liszt Ferenc, Eduard Hanslick

Liszt Ferenc

(† 1886. július 31.)


Liszt Ferenccel a modern szellem egyik legkülönösebb és legragyogóbb alakja hunyt el. Soha nem ünnepeltek jobban művészt, nem rajongtak körül jobban férfit, nem volt személyiség népszerűbb, mint ő. Minden gyermek ismerte ezt az éles arcvonallal mintázott, méltóságos főt; simán leomló hajával, az energikusan előreugró homlokcsontja alól értelmesen fénylő szemével, finom - szájszögleténél ironikusan felhúzott - ajkaival. Nem volt ennél jellegzetesebb és ismertebb arc Európában. Emlékszünk a percre, amikor Liszt öt évvel ezelőtt, egy kvartett-estély kellős közepén, mint szerény hallgató lépett be a bécsi Musikverein termébe, az egész publikum feléje fordult, és hirtelen önkéntelen tapsban tört ki. Ugyanez történt Párizsban, Londonban - hol nem? Liszt fejedelem volt, kinek birodalmában a nap sohasem nyugszik le. Honnan ez a varázslat, mellyel öregkorában is mindig, minden társaságot elbűvölt? A zongoravirtuóz varázslata volt? Csak kevés idős ember dicsekedhet ma azzal, hogy Lisztet, az igazi fiatal Lisztet hallgathatta: élete utolsó negyven évében távol tartotta magát a nyilvános koncertezéstől. Aki pedig először csak a legújabb időkben volt tanúja játékának, azt az egykori Liszt árnyéka érinthette csupán. De több, Liszthez hasonlóan, hajdan nagy és ünnepelt árny jár-kel évtizedek óta szótlanul közöttünk, és senki nem ajándékoz nekik komolyabb figyelmet. Esetleg a zeneszerző Liszt az, akit mindenütt körülujjonganak? Kompozícióit, kétes értékű, ingadozó sikerű műveit csak egy kis csoport tiszteli osztatlanul. Az író netán? Bőbeszédű könyveit kevésbé önmagukért, mint inkább a szerző személyéért ütik fel, és valószínűleg ritkán olvassák végig. Tegyük fel, létezik egy hasonló adottságú, Liszt virtuozitásával rendelkező, de jelentéktelen megjelenésű, hűvös viselkedésű úriember, aki liszti szimfóniákat komponál, liszti könyveket ír - elképzelhetetlen lenne, hogy ő is a Lisztnek kijáró hódolat részese legyen. Nem a virtuóz, de nem is a zeneszerző, vagy az író, még csak e három együttvéve sem, hanem csak e tulajdonságoknak éppen ebben a vakító fényű, különös, egyedülálló személyiségben való megtestesülése tudott még hatvan év után is az egész művelt világra ilyen roppant hatást tenni. Ellenállhatatlan varázslat rejtőzött Liszt személyiségében: szabad és nyílt volt, mégis titokzatosság övezte. Mindig lelkesen, szellemesen, éles eszűen, érdeklődve a művészet, a tudomány, a társadalom és a politika iránt, telve az emberiség felé mutatott nemes, tettre kész együttérzéssel, ugyanakkor az egyént is megbecsülő szeretetével, Liszt akkor is kedvence lett volna a világnak, ha a dicsőség varázs- és fiatalító erejét nem élvezte volna annak teljességében. A majdhogynem kényszerítő hatalomról, amit Liszt azokra gyakorolt, akikkel dolga volt, Ambros találóan azt mondta: "Akár, mint Marius-hoz egy kimber gyilkost, akár egy kritikust küldenének hozzá, és neki csak annyi ideje lenne, hogy tíz szót váltson a gyilkossal vagy a kritikussal, már megmenekülne". Liszt alkotásairól lehet bármilyen véleményünk: személyével olyan, mindenütt világító fény alszik ki, amelyhez fél évszázadon át hozzá voltunk szokva. Liszttel tagadhatatlanul korunk arcának egy jellegzetes, eleven vonása tűnik el, olyan meghatározhatatlan űr keletkezik, melyet más nem tölt be soha.

Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook