Mikor futkorászott a hideg a hátán utoljára? Mikor lett libabőrös zenétől? Ezek olyan kérdések, amelyekre nincs egyértelmű válasz. Van, aki Wagnerről hallani sem akar, van, aki legszívesebben Wotan lenne a való világban is. Ízlések és pofonok...
Mivel a megoldás kulcsa nem nálam van, én csak azt az öt zenei pillanatot tudom Önökkel megosztani, amelyektől én leszek libabőrös.
1. Talán Kovalik Balázs Kékszakállú-rendezésében láttam, az "5. ajtónál", hogy hatalmas reflektorok vakították el a nézőket. Valóban van ebben a bartóki részben napfény, de olyan erejű, amilyennel a zenetörténetben máshol nem találkoztam.
2. A Bartók Rádióban többször meséltem már arról, hogyan változott meg az életem William Byrd négyszólamú miséje miatt. A felvételt hallgassák végig, hiszen a leginkább megkapó szakasz a "dona nobis pacemmel" érkezik el (ezen a felvételen 2' 15").
3. Gustav és Alma Mahler szerették Lehár operettjeit, főként a Víg özvegyet. Ma sikk leszólni ezt a műfajt, pedig Lehár Ferenc és Kálmán Imre is kiváló zeneszerzők voltak. Ez a felvétel több szempontból is megrázó: egyrészt a zene felettébb hatásos, másrészt az előadó Fritz Wunderlich személye miatt. Kedvenc tenoristámtól hallani azt, hogy "barátaim, élni érdemes" - micsoda élmény! Főként akkor, ha tudjuk, Wunderlich 36 éves korában halt meg.
4. Webern nem az az "omg" zeneszerző, legalábbis a muzsikáját felületesen ismerőknek bizonyára nem. De az egyik átiratától, Bach Musikalisches Opferjéből a Hatszólamú ricercartól bizonyára nehezen fognak szabadulni.
5. Az "isteni Renée Fleming" - mondják sokan. Van benne igazság. Itt van Dvorák "Ruszalka" című operája, amelyikben szerintem mindenki csak arra vár, hogy elkezdődjön a "Dal a Holdhoz" részlet. Fleminggel tényleg utánozhatatlan.
Bősze Ádám