Johann Christoph Friedrich Bach (1732-1795). Zeneszerző, Johann Sebastian Bach és Anna Magdalena Bach gyermeke, akit Bückeburgi Bachként ismer a zenetörténet. Zenét természetesen először édesapjától tanult, majd Lipcsébe, a Tamás templomhoz tartozó iskolába járt. Miután azt befejezte állítólag jogot tanult, de ezt bizonyítani nem lehet. Vilmos, Schaumburg-Lippe grófjának kifejezett kérésére a Bückenburgi udvar csembalistája lett, először az udvari orgonista, Ludolf Münchhausen beosztottjaként. 1751 júniusában testvére, Carl Philipp Emanuel meglátogatta őt, hiszen Nagy Frigyes (Carl Philipp Emanuel "gazdája") kitüntette Vilmost. Ebben az időben a bückenburgi udvar zenei életét Angelo Colonna koncertmester és Giovanni Battista Serini udvari zeneszerző ízlése határozta meg. Ők ketten egyszerre, 1756 közepén hagyták el az udvart. 1755. január 8-án Bach az udvari orgonista, Münchhausen lányát, Lucia Elisabeth-et elveszi feleségül. A hölgyet Serini tanította, állítólag nagyszerű énekes volt. Azt is tudjuk, hogy altistaként évi 100 tallér fizetést kapott. A Hétéves háború a bückenburgi udvart sem kímélte: francia csapatok szállták meg a várost, így Vilmos gróf a hozzá közel állókkal (Bachot és feleségét ideértve) visszavonult Elba-menti birtokára, Nienstedenbe. Bach kihasználta a lehetőséget és megpályázta a közeli Altona főtemplomának orgonista posztját. A pályázat sikerült, de a mester végül nem foglalta el helyét. 1759 februárjában a gróf kinevezi őt udvari koncertmesternek, fizetése évi 400 tallér, amelyhez jön még a "cafetéria". Az udvari élet azonban csak a Hubertusburgi békekötés után válik újra a megszokottá. Ebből az alkalomból Bach hálaadó kantátát komponál. Hasonlóképpen tesz, amikor Vilmos 1764-ben visszatér portugáliai katonai küldetéséből.

Az udvari zenekar általában hetente kétszer koncertezett, és nagyjából 15 muzsikusból állt. Ha kellett, "külsőst", vagy a katonazenekar néhány tagját hívták segítségül. Bach felelt a darabokért (akár ő írta őket, akár nem), a műsorválasztásért, a próbákért és az előadás minőségéért is. Ez nem egy l'art pour l'art zenei munka volt, Bachnak ismernie kellett a herceg ízlését, s ahhoz kellett igazodnia. Vilmos pedig rajongott az itáliai világi énekes muzsikáért, jól játszott billentyűs hangszereken, sőt egyesek szerint ügyes fuvolista is volt. 1770-ig Bach szimfóniákat, triószonátákat, olasz nyelvű áriákat és kantátákat komponált elsősorban, de ebből az időszakból származik nagyszabású kantátája, a "Cassandra" című is. Ez az ízlésvilág pontosan addig tartott, amíg Vilmos meg nem nősült. 1765. november 12-én feleségül vette ugyanis Marie Barbara Eleonore zur Lippe-Biesterfeldet. Ettől fogva többnyire protestáns egyházi zenét hallgatott az udvar népe.

Lehet, hogy a korábbi altonai sikeren buzdult fel Bach, amikor jelentkezett Hamburgba, Telemann helyére orgonistának. Sajnos azonban megelőzték: a posztra testvérét, Carl Philipp Emanuel Bachot választották. 1765 és 1773 között Johann Christoph Friedrich a legismertebb protestáns oratóriumszövegekre írt darabot: ilyen a "Der Tod Jesu", a "Die Hirten bei der Krippe Jesu" és a "Die Auferstehung und Himmelfahrt Jesu" is. A protestáns tematika iránti rajongása csak erősödött, amikor az udvarba érkezett Herder, kinek számos szövegét megzenésítette. Később visszaemlékezve Bach élete legboldogabb időszakának nevezte ezt.

1776-ban meghalt Marie Barbara hercegné, Herder Weimarba távozott, egy évvel később pedig Vilmos herceg is elhunyt. A bückenburgi udvar szellemi életének ezzel bealkonyult. Philipp Ernst zu Schaumburg-Lippe-Allverdissen vette át az udvar irányítását, ő viszont csak az év egy részében tartózkodott itt, többnyire Münsterben volt. 1778-ban Bach engedélyt kapott, hogy Londonban meglátogassa testvérét, Johann Christian Bachot. Az útra elvitte fiát, Wilhelm Friedrich Ernst Bachot is. A fiú végül ottmaradt, Johann Christian vállalta tanítását. Persze Johann Christoph itt is komponált; Angliában kiadott művei bizonyítják, milyen hamar rátalált az angol ízlésre, hogy anakronisztikus legyek, a contenance angloise-ra. Sőt, vett egy angol fortepianót is, úgyhogy ettől kezdve billentyűs muzsikáit erre a hangszerre és nem csembalóra írta. 1780-ban az új herceg, Philipp Ernst feleségül vette Juliane zu Hessen-Philippsthal hercegnőt, aki a művészetek nagy barátja volt. Az ő óhajára a koncerteket bückenburg polgárai és az odalátogatók is meghallgathatták. (Forkel híres művében, az 1782-es Musikalischer Almanachban az egyik legjobb zenekarnak tartja a bückenburgit.) A hercegnő nemcsak nyelveket, hanem rajzolni és zongorázni is tanult, ez utóbbit Johann Christoph Friedrich Bachtól. Egyébként a mestertől fennmaradtak pedagógiai munkák is: számos kiváló tanítványa volt.

A boldogság 1793-ig tartott. Ekkor ékezett a bückenburgi udvarba a briliáns cseh muzsikus, Franz Neubauer, akivel - ha akarta Bach, ha nem - meg kellett mérkőznie. Inspirálólag hatott rá a versenyhelyzet: számos új művet komponált, de ezzel egyidőben erősödött depressziója is. Testvére,  Carl Philipp Emanuel halála óta borúsan látta a világot. Bach 1795. január 26-án hunyt el. Barátja, Karl Gottlieb Horstig termékeny komponistának, szolgálatkész zenésznek és melegszívű embernek nevezte őt temetési beszédében.

(Forrás: Grove Online)