Volker Wunderlich nevét sokan emlegetik most Bayreuthban, hiszen a vasútállomástól a Festspielhausig vezetó sétányt az ő Wagner-portréi díszítik. A járdára festett graffitik nem sértenek semmilyen szabályt ugyanis Wunderlich olyan festéket használt, amelyet elmos majd az eső. Kérdés csak az, mikor esik majd újra Bayreuthban?
Wagner megkerülhetetlen (forrás: Intermezzo)
Wolfgang Wagner lányával és feleségével a 2006-os ünnepi játékokon. A 2010-ben elhunyt operarendező Richard Wagner unokájaként 57 éven át irányította a Bayreuth-i Ünnepi Játékokat. (forrás: MTI)
Kortárszene-kedvelők, figyelem! Idén július 25. és augusztus 4. között rendezik meg a Londoni Kortárszenei Fesztivált a peckhami parkolóban. Nemcsak a kortárs klasszikus, hanem a tánczene (dance), az elektronikus zene, a hangzásművészet (sound art), az opera és az improvizatív muzsika is helyet kapott a programban. A belépés ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.
Ifjabb Sárközi Lajos nyerte az idei balatonfüredi Anna-bál társrendezvényeként meghirdetett országos prímásversenyt. A tizenhárom induló közül első díjat nyert virtuóznak az egymillió forintos fődíjat a rendezvény fővédnöke, Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át.
A nagy nyári meleghez ezzel a videóval kívánunk több türelmet azoknak, akik a városban vannak. Akik tenger- vagy tóparton lógatják lábukat, azok pedig nyilván csak akkor látják majd, amikor visszatérnek a városba.
Az utcazenélés új formáját kezdi divatba hozni a "Collective Cadenza". A humán zenegép című produkciójuk több mint flashmob, egyszerűen csak egy élvezetes nyári muzsikálás. (Jó pénzért.)
A Hangszer és Zene Online adott hírt róla, hogy elhunyt Etienne Vatelot, Franciaország egyik legismertebb hangszerésze, akihez olyan művészek vitték javíttatni instrumentumaikat, mint Yehudi Menuhin, Yo-Yo-Ma és Isaac Stern. Etienne Vatelot 88 éves korában hunyt el.
További információk itt .
Amint arról már több magyar hírportál is beszámolt, július 9-én a világhírű tenort, a manapság pedig inkább baritonszerepeket éneklő Placido Domingót tüdőembóliával kórházba szállították. Ma kaptuk a hírt, hogy a művészt kiengedték a kórházból azzal a megkötéssel, hogy legalább három hétig pihennie kell. A Kotta nélkül ezúton kíván mihamarabbi gyógyulást Placido Domingónak!
Conrad Tao, a 19 éves New York-i születésű kínai zongorista-zeneszerző többek között azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy koncertjein nemcsak zongorán, hanem iPaden is játszik. Tao, aki 18 hónaposan kezdett el zongorázni, s négy évesen már koncertet adott, már számos díj tulajdonosa (Avery Fisher Career Grant, Gilmore Young Artist Award, Ascap Morton Gould Young Composer Awards). Úgy véli, a klasszikus zenének szüksége van marketingfogásokra, olyan "trükkökre", amelyekkel a fiatal generáció figyelmét az igényes muzsika felé lehet irányítani.
Bizonyos koncerteken Tao előszeretettel játszik rózsaszín gyerekzongorán is.
A brüsszeli Henri Godts aukciósház nyár eleji árverésén a Salzburgi Mozarteum szerezte meg azt a különleges tintarajzot, amelyen állítólag a fiatal Mozart látható. A művet sokáig a német-angol Johan Zoffany-nak (1733-1810) tulajdonították, de a kutatás manapság már inkább ismeretlen művészről beszél. Az új szerzeményt a jövő héten állítják ki és október végéig lesz látható Salzburgban.
Mikor futkorászott a hideg a hátán utoljára? Mikor lett libabőrös zenétől? Ezek olyan kérdések, amelyekre nincs egyértelmű válasz. Van, aki Wagnerről hallani sem akar, van, aki legszívesebben Wotan lenne a való világban is. Ízlések és pofonok...
Mivel a megoldás kulcsa nem nálam van, én csak azt az öt zenei pillanatot tudom Önökkel megosztani, amelyektől én leszek libabőrös.
1. Talán Kovalik Balázs Kékszakállú-rendezésében láttam, az "5. ajtónál", hogy hatalmas reflektorok vakították el a nézőket. Valóban van ebben a bartóki részben napfény, de olyan erejű, amilyennel a zenetörténetben máshol nem találkoztam.
USA - A Függetlenség napján, 2013. július 4-én jelent meg a Fehér Ház közleményében, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke "az amerikai zene érdekében végzett tevékenységéért" kitüntetést (National Medal of Arts and National Humanities Medal) adományoz Renée Fleming operaénekesnek. "Az emberek dívája pályája során sok millió emberhez vitte el a zene üzenetét, legyen szó az operák világáról, vagy jazzről és a kortárs szórakoztató zenéről" - áll a közleményben. A díjátadást 2013. július 10-én tartják.
A világhíres kínai zongoraművész, Lang Lang július elején tartott szabadtéri koncertjét óriási felhőszakadás kísérte a kínai Hangcsuban. Nagyjából az előadás felénél kezdett zuhogni az eső, de a hangszer és a játokos felé feszített sátortetőnek köszönhetően Lang Lang folytatni tudta koncertjét. "Az emberek bőrig áztak, de nem mentek haza, sőt ráadásokat követeltek" - nyilatkozta Lang Lang.
Liszt Ferenc
(† 1886. július 31.)
Liszt Ferenccel a modern szellem egyik legkülönösebb és legragyogóbb alakja hunyt el. Soha nem ünnepeltek jobban művészt, nem rajongtak körül jobban férfit, nem volt személyiség népszerűbb, mint ő. Minden gyermek ismerte ezt az éles arcvonallal mintázott, méltóságos főt; simán leomló hajával, az energikusan előreugró homlokcsontja alól értelmesen fénylő szemével, finom - szájszögleténél ironikusan felhúzott - ajkaival. Nem volt ennél jellegzetesebb és ismertebb arc Európában. Emlékszünk a percre, amikor Liszt öt évvel ezelőtt, egy kvartett-estély kellős közepén, mint szerény hallgató lépett be a bécsi Musikverein termébe, az egész publikum feléje fordult, és hirtelen önkéntelen tapsban tört ki. Ugyanez történt Párizsban, Londonban - hol nem? Liszt fejedelem volt, kinek birodalmában a nap 
sohasem nyugszik le. Honnan ez a varázslat, mellyel öregkorában is mindig, minden társaságot elbűvölt? A zongoravirtuóz varázslata volt? Csak kevés idős ember dicsekedhet ma azzal, hogy Lisztet, az igazi fiatal Lisztet hallgathatta: élete utolsó negyven évében távol tartotta magát a nyilvános koncertezéstől. Aki pedig először csak a legújabb időkben volt tanúja játékának, azt az egykori Liszt árnyéka érinthette csupán. De több, Liszthez hasonlóan, hajdan nagy és ünnepelt árny jár-kel évtizedek óta szótlanul közöttünk, és senki nem ajándékoz nekik komolyabb figyelmet. Esetleg a zeneszerző Liszt az, akit mindenütt körülujjonganak? Kompozícióit, kétes értékű, ingadozó sikerű műveit csak egy kis csoport tiszteli osztatlanul. Az író netán? Bőbeszédű könyveit kevésbé önmagukért, mint inkább a szerző személyéért ütik fel, és valószínűleg ritkán olvassák végig. Tegyük fel, létezik egy hasonló adottságú, Liszt virtuozitásával rendelkező, de jelentéktelen megjelenésű, hűvös viselkedésű úriember, aki liszti szimfóniákat komponál, liszti könyveket ír - elképzelhetetlen lenne, hogy ő is a Lisztnek kijáró hódolat részese legyen. Nem a virtuóz, de nem is a zeneszerző, vagy az író, még csak e három együttvéve sem, hanem csak e tulajdonságoknak éppen ebben a vakító fényű, különös, egyedülálló személyiségben való megtestesülése tudott még hatvan év után is az egész művelt világra ilyen roppant hatást tenni. Ellenállhatatlan varázslat rejtőzött Liszt személyiségében: szabad és nyílt volt, mégis titokzatosság övezte. Mindig lelkesen, szellemesen, éles eszűen, érdeklődve a művészet, a tudomány, a társadalom és a politika iránt, telve az emberiség felé mutatott nemes, tettre kész együttérzéssel, ugyanakkor az egyént is megbecsülő szeretetével, Liszt akkor is kedvence lett volna a világnak, ha a dicsőség varázs- és fiatalító erejét nem élvezte volna annak teljességében. A majdhogynem kényszerítő hatalomról, amit Liszt azokra gyakorolt, akikkel dolga volt, Ambros találóan azt mondta: "Akár, mint Marius-hoz egy kimber gyilkost, akár egy kritikust küldenének hozzá, és neki csak annyi ideje lenne, hogy tíz szót váltson a gyilkossal vagy a kritikussal, már megmenekülne". Liszt alkotásairól lehet bármilyen véleményünk: személyével olyan, mindenütt világító fény alszik ki, amelyhez fél évszázadon át hozzá voltunk szokva. Liszttel tagadhatatlanul korunk arcának egy jellegzetes, eleven vonása tűnik el, olyan meghatározhatatlan űr keletkezik, melyet más nem tölt be soha.
A londoni Nemzeti Galériában „Vermeer és a zene” címmel nyílt kiállítás, amelyen nemcsak az említett németalföldi festő, hanem kortársai zenéhez köthető festményeit mutatják be. Hetente három alkalommal játszik a kiállítótérben az Academy of Ancient Music együttese korabeli muzsikákat.
A németalföldi festészetben kiemelt szerep jutott a zenének, nemcsak önmaga miatt, hanem azért is, mert számos asszociációra adott lehetőséget mind a művész, mind pedig a képet néző, elemző számára. Egy hangszer illetve kotta utalhatott a festményen szereplő képzettségére és társadalmi rangjára, ha pedig a mindennapi élet egy jelenetét ábrázolták, a kottapapír és az instrumentum lehetett a kiegyensúlyozottság de az elmúlás metaforája is. A kiállításon nemcsak képzőművészeti alkotások szerepelnek, hanem 17. századi virginálok, gitárok és lantok is.
Az egyik legnevesebb, főként zongoragyártásáról elhíresült cég, a Steinway & Sons 438 millió dollárért új tulajdonos, a Kohlberg & Co. birtokába került - jelentette az AP hírügynökség. A több mint 160 éve sikeresen működő vállalat eladásának ötlete már régen érlelődött, s nem véletlen, hogy olyan partner jelentkezett a vásárlásra, amely régóta a Steinway látókörében van. A tranzakció bejelentésének hírére a zongoragyár részvényei 15%-kal drágultak.
A Steinway & Sons céget 1853-ben Manhattanben alapították. Azóta nemcsak zongorákat, hanem például trombitákat (Bach Stradivarius), szaxofonokat (Selmer Paris), francia kürtöket (C.G. Conn), és klarinétokat (Leblanc) is gyártanak.
Állítólag Kodály Zoltán mondta ezt. Legalábbis a rossz nyelvek szerint. Tény, hogy ahogyan a zenekari muzsikusok közül a legtöbb viccben brácsások szerepelnek, úgy az énekesek közül a tenorok lesznek inkább az élcelődés célpontjai.
"Mitől lesz valaki nagy tenor" teszi fel a kérdést a BBC stábja abban a sorozatban, amely bemutatta már a nagy szopránokat és baritonokat is. Nos, azt hiszem, kézzelfogható választ, biztos receptet nem kapunk, de jutalmunk lehet egy élvezhető és informatív film a tenorokról és a leghíresebb tenoristákról. Ajánlom figyelmükbe.
A Muzsikáló reggel június 20-i "Tárgy eset" rovatának főtárgya Kacziány Aladár "Szimfónia" című, 1918-ban készített festménye, amely a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található.
Kacziány Aladár (1887–1978), festőművész. Budapesti érettségije után az Iparművészeti Iskola növendéke, majd a római angol képzőművészeti akadémián és Firenzében képezte magát. 1912-től 1945-ig a Műcsarnok kiállítója, 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1931-ben pedig a Műcsarnokban rendezett kollektív kiállítást, 1921-ben Hágában, 1924-ben Bécsben, 1932-ben a Velencei Biennálén szerepelt. 1930-ban festette az egri minorita templom mellékoltár-képét. 1933-tól 1946-ig az Iparművészeti Főiskola tanára. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
Születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából közterületet neveztek el egykori lakóhelye közelében Gyurkovics Máriáról. A Gyurkovics Mária lépcső ünnepélyes névadóját június 12-én tartották. A közeli iskola mellett futó lépcső közvetlen szomszédságában élt családjával Gyurkovics Mária 1956-tól. A környéken élők közül, akik ismerték, ma is szeretettel és tisztelettel emlékeznek a nagyszerű énekesre. A „lépcsőkeresztelőn” jelen volt Forrai Zsuzsanna és Forrai Márta, Gyurkovics Mária és Forrai Miklós gyermekei, valamint a házaspár egykori barátai és tisztelői.
"Az ő énekében valami olyan melegség, valami olyan emberi hang, amit úgy nevezünk: vox humana, a lélek kivetülése érződött, amit én ebben a hangfajtában sem azelőtt, sem azóta ilyen szépen nem hallottam". – mondta róla Lukács Ervin.
A magyar operajátszás nagy koloratúr primadonnája, Gyurkovics Mária 1913. június 19-én született Budapesten. A fővárosban töltötte gyermekéveit és itt is végezte iskoláit.
Eredetileg nem akart énekesnő lenni, valósággal idegenkedett tőle. Szép hangjára gimnazista korában figyeltek fel és édesanyja beíratta őt a fővárosi Felső Zeneiskolába, ahol sikerrel felvételizett. Mivel azonban még akkor sem volt teljesen biztos önmagában, állást vállalt a VIII. kerületi elöljáróságon és a hivatali munka mellett végezte ének tanulmányait, sőt még az operatanszak első évét is.
"Gyurkovics két évig volt a Zeneakadémia növendéke: az 1935/36-os és 1936/37-es tanévben Molnár Imrénél tanult. 1937-ben debütált az Operaházban Gildaként, oly hatalmas sikerrel, hogy azonnal magánénekesnek szerződtették. Csodálatosan meleg hanganyag, virtuóz technika és kifinomult lírai alkat jellemezte fellépéseit. Ugyanakkor hangjának árnyalatgazdagságával nagyszerűen adta vissza a szerepek karaktereit is." – írta róla Tóth Anna.
A már említett kirobbanó sikert hozó operaházi debütálását követően nyomban ötéves hollywoodi szerződést ajánlott neki a legnagyobb amerikai filmgyár, a Metro Goldwyn Mayer filmszerepek vállalására, ő azonban nem fogadta el az ajánlatot, hű maradt hazájához.
Minden egyes szerepében, minden előadáson a legtökéletesebbet akarta nyújtani, soha nem volt elégedett magával. Ezért fellépései előtt állandóan lámpalázzal küszködött, amit pályatársai természetesen tudtak és a lehetőség szerint segítettek is neki, hogy leküzdhesse.
Egy Rigoletto előadáson történt a következő: Gyurkovics Mária közös öltözőjükben panaszkodott a Maddalénát alakító Németh Annának, hogy berekedt és a mezzoszoprán énekesnő valóban vélt ilyesmit észlelni. Mária szólt az öltöztetőnőnek: azonnal keresse meg a rendezőt, hogy értesítsék László Margitot, ugorjon be helyette. Az öltöztetőnő el is ment, nem jött azonban vissza. Amikor azután csengettek, jelezve, hogy Gildának meg kell jelennie a színpadon, Gyurkovics a közönség elé lépett és olyan káprázatosan énekelt, mintha a legcsodálatosabb hangszer szólalt volna meg. Az előadás után derült csak ki, hogy az öltöztetőnő nem szólt a rendezőnek, elbújt a mosdóban és amikor Mária szemrehányást tett neki, így válaszolt: "Ugyan, miért tetszett idegeskedni? A művésznő mindig ezt csinálja... idegdolog ez a rekedtség, nem kell azzal törődni, mert amikor elkezd énekelni és a színpadon meghallja a saját gyönyörű hangját, abban a pillanatban megnyugszik!"
"Az Operaház úgynevezett nagy korszakának egyik legnagyobb művésze Gyurkovics Mária volt... Hangja nemcsak egyike volt a legszebbeknek, hanem kifejezési készsége is óriási volt... Hangja a legvirtuózabb, legcsillogóbb koloratúra volt azokban az évtizedekben Magyarországon, és a virtuozitás mellett bájos, édes, lágy, gyönyörű lírai szoprán is volt” - vélekedett róla Lukács Miklós, az Operaház Kossuth-díjas karnagya.
Donizetti Lammermoori Luciáját Tóth Aladár igazgató – 40 év után – az ő kedvéért újította fel: ilyen hosszú ideig nem szerepelt a repertoáron. A bemutató olyan sikeres volt, hogy nem sokkal ezután a zeneszerző vígoperáját, a Don Pasqualét is műsorra tűzték. A rafinált Norina szerepében nagy sikert aratott. Ebben megmutathatta komikai oldalát is.
Énekelte a Rózsalovag Sophie-ját: amikor például egy alkalommal a Rózsalovagot próbálták Clemens Krauss vezényletével, valamennyi énekes ordított, beleadott mindent, hiszen Richard Strauss hangszerelése nem éppen a leghalkabb. Krauss megállította a próbát és megkérdezte a Sophie szerepét alakító Máriától, miért énekel olyan hangosan. Ő ezt felelte: "Mert attól félek, hogy nem hallatszik". Mire a híres karmester ezt válaszolta neki: "Jegyezze meg kérem, hogy ön a zenekarban mindig a fuvola és sohasem a trombita, és mindig úgy énekeljen, mint a fuvola". Gyurkovics Mária egy életre megfogadta a tanácsot.
Egy figurát viszont nem szeretett: a Varázsfuvolában az Éj királynőjét. Azt mondta rá: "hideg, jégcsap nő, nem tudok vele azonosulni."
A Három a kislány Médy-jét is nagyon kedvelte. Ebben a Schubert-daljátékban később Tschöll mamát is alakította. 1967 decemberében ezzel a szereppel búcsúzott a közönségtől az Erkel Színházban.
Kossuth díjas, Kiváló művész volt, aki oratórium-előadásokon is óriási sikerrel szerepelt, fellépett Európa szinte valamennyi nagyvárosában, számos rádió-, televízió- és hanglemezfelvétel őrzi munkássága emlékét.
A pályatárs, Melis György a következő szavakkal emlékezett rá: "Aki Gyurkovics Máriát hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallotta, örökké sajnálhatja!"
2013. június 27-én, csütörtökön délután 15 órától vezetett sétát szerveznek a Budapest Music Centerben, melynek keretén belül az intézmény történetét, a ház helyiségeit, tereit mutatják be a közönségnek. A házbejárás előzetes regisztrációhoz kötött, a maximális létszám 20 fő. A túra időtartama kb. 90 perc. Jelentkezni az info@bmc.hu e-mail címen lehet.
