Elhunyt Claudio Abbado

Címkék: Claudio Abbado


Claudio Abbado (1933. június 26. – 2014. január 20.), olasz karmester, zongoraművész 80 éves korában elhunyt. Apja az ismert hegedűművész, Michelangelo Abbado. Tanulmányait a Milánói Konzervatóriumban és a Bécsi Zeneakadémián végezte. 1968–1986-ig a milánói Scala karmestere, 1971-től pedig művészeti igazgatója. Nemzetközi ismertségre akkor tett szert, amikor 1963-ban megnyerte a Dimitri Mitropoulos karmesterversenyt: lehetőséget kapott, hogy 5 hónapig a New York-i Filharmonikusokkal dolgozzon. Hamarosan elismert zenekarok zeneigazgatójaként tevékenykedett: a London Szimfonikus Zenekarban, az Európai Közösségek Ifjúsági Zenekarában, a bécsi Állami Operában, a Bécsi Filharmonikusoknál illetve a Berlini Filharmonikus Zenekarban. 2013-ban Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök örökös szenátorrá nevezte ki Abbadót. 1978-ban ő alapította meg az Európai Unió Ifjúsági Zenekart és 1985-ben a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart.
Claudio Abbadónál 2000-ben gyomorrákot diagnosztizáltak. Több operációt is végeztek rajta. Orvosa talált rá január 20-án kora reggel.

Zenés kedvű természet

Címkék: kép, nap képe


Sienában

Címkék: siena, brahms, clara schumann


"Igen gyakran gondolok itt Rád, és szeretném, ha a Te szemeid is látnák ezt a sok szépséget. Ha egy órát állhanál a sienai székesegyház homlokzata előtt, lelkesedés töltene el, és elismernéd, hogy csupán ezért érdemes volt megtenni ezt az utat. É ha belépnél a székesegyházba, lábad alatt és az egész templomban egyetlen kis szögletet nem találnál, mely ne hasonló gyönyörűséget szerezne Néked." (Johannes Brahms levele Clara Schumannak)


Kovács Géza kitüntetése

Címkék: kovács géza, nemzeti filharmonikusok


A művészetimenedzser-szakma legrangosabbnak tartott elismerésével, a Patrick Hayes-díjjal tüntették ki New Yorkban Kovács Gézát, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatóját - tudatta az MTI-vel a zenekar sajtóreferense.

Kovács Géza az első közép-európai kitüntetett az ISPA (Nemzetközi Előadóművészeti Társaság) által odaítélt díj történetében. A 2014. évi Patrick Hayes-díjat a szervezet New York-i kongresszusán adták át magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

Az 1980-ban alapított Patrick Hayes-díj a díjazott hosszú időn átívelő, folyamatos szakmai elkötelezettségét, a művészeti menedzsment terén elért kimagasló és rendkívüli eredményeit ismeri el.

Kovács Géza 1994 óta a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke, 1998-tól 2011-ig a Magyar Zenei Tanács alelnöke volt. 1996 óta képviseli a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségét az Európai Előadóművészeti Munkáltatók Szövetségében (PEARLE), ahol 2000 óta rendre újraválasztják a héttagú végrehajtó bizottság tagjának.

A Patrick Hayes-díjat odaítélő ISPA 2004 óta tudhatja tagjai között, a lehetséges két cikluson át tagja volt a szervezet igazgatótanácsának is. Kovács Géza egyetemek, konferenciák rendszeres előadója, esszéi, cikkei gyakran olvashatók a magyar és külföldi szaklapokban. Több mint tíz, többnyire zenei tárgyú dokumentumfilm rendezője, szerkesztője vagy közreműködője.

Patrick Hayes alapító elnöke volt a Nemzetközi Előadóművészeti Társaságnak (ISPA), amelyet eredetileg 1948-ban Koncertmenedzserek Nemzeti Szövetsége néven hoztak létre.

A Patrick Hayes-díjat tavaly a szingapúri Benson Puahnak, az ISPA korábbi elnökének ítélték oda. A korábbi díjazottak között szerepelt mások mellett Charles S. Cutts, a torontói Roy Thomson Hall, Martha H. Jones (szintén korábbi ISPA-elnök), a Boston Celebrity Series, valamint Elizabeth Bradley, a New York-i Tisch School of Arts művészeti vezetője.


 

Brahms és a zenészeti lepkék

Címkék: Johannes Brahms, Ábrányi Kornél, Zenészeti Lapok

Ábrányi Kornél 1867 áprilisában a Zenészeti Lapokban találóan jellemezte kor- és kartársát, Johannes Brahmsot.

"Mint északnémet származású, művészi szelleme mind ama tulajdonokat is egyesíti magában, melyeket e nemzeti válfajban leginkább feltaIálunk. Komolyság, mélység, alaposság, határozott irány, erőteljes kifejezés, mysztikus ábrándszerűség: ama sajátságok, melyek zeneköltészetét ép úgy, mint játékát kiválóan jellemzik.

Mint zongoraművész, a bevégzettség ama fokán áll, mely technikai nehézséget többé nem ismer. Ütete a legbiztosabb, tömörebb s erőteljesebb mit csak képzelni lehet. Ha crescendóit megereszti, s ha - mint mondani szokás - megfogja a zongorát, azt véljük, legalább is négy kéz játszik vagy két zongora hangzik. A legpoliphonikusabb mesterműveket keresi ki, melyeket nálánál alig képes valaki hatalmasabb érvényre emelni. A zongora egész zenekarrá válik ilyenkor keze alatt, melynek minden hangszerbeli átfutó hangjait, kidomborodó szólamait tisztán meg lehet különböztetni. Minden megizmosodik ujjai alatt s játékából biztos, öntudatra jutott egészséges szellem szól nem az ábrándos, érzelgő ifjú kebelhez, hanem a megállapodott férfi szívhez, mely könnyek nélkül is tud igazán érezni s féktelen kitörő kedv nélkül is örülni. Van sokszor, hogy megérinti a költészet légiesb húrjait is, s ilyenkor meggyőződhetünk arról, hogy a holdvilágsugárral is tud édesen susogni. Egész lénye, egyénisége, modora, jelensége összhangzásban áll művészeti irálya és irányával. Szerény komolysággal ül a zongorához; s mint egy bevégzett szobor, nyugodt marad a legóriásibb nehézségek legyőzése alatt is; gránitköveket hord össze s azokból épít titáni erődöket, hogy aztán azokat egymaga vegye be. - Nem szépeleg a tömeg izlésével, nem féli a hangcsillárok után kapkodó zenészeti lepkék ítéletét, ám csattogó szárnyaikat mindig képes egy-egy mestermű lángjaival leperzselni. - Szóval: valódi művész a szó legnemesebb értelmében, ki érzi hivatását s önbecsét. A' többivel nem sokat törődik, mert tudja, hogy a valódi művészet hatalmával bír, melynek senki nem képes ellenállni."


 

A Liszt Ferenc Kamarazenekar turnéja

Címkék: Liszt Ferenc Kamarazenekar



2014 januárjában újra külföldi turnén vesz részt az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar. Az együttes Tfirst Péter koncertmester vezetésével, Alexander Romanovsky zongoraművésszel és Boldoczki Gábor trombitaművésszel együtt január 11-én a maribori Union Hallban, 13-án a bolognai Teatro Manzoniban, 16-án Reggio Emiliában, a Teatro Valliban, 19-én pedig a római Aula Magnában ad koncertet.


Vonósnégyes-animáció

Címkék: animáció, Kodály Zoltán, vonósnégyes

Kodály Zoltán vonósnégyese sem "úszta meg". A Music Animation Machine, mely azt hirdeti, hogy a zenét nem elég hallgatni, hanem nézni is kell, elkészítette a kvartett grafikai változatát. Íme:


Virginál

Címkék: virginál, v & a

A londoni Victoria & Albert Múzeum honlapján számos régi hangszer képe megtalálható. Ezekhez az instrumentumokhoz nemcsak nagyszerű fényképek, hanem rövid és lényegretörő leírások tartoznak. Blogunk egy 1577-ben készített virginált választott kedvcsinálónak.


Apollón

Címkék: apollón, pasqualini, bartók rádió, ellenpont


Apollón babérkoszorút nyújt át a 17. század egyik legismertebb kasztrált énekesének, Marcantonio Pasqualininek, aki nemcsak előadóművész és zeneszerző, hanem elismert költő is volt. A Sixtus-kápolna kórusának tagja: erre utal fehér miseruhaszerű öltözete, viszont a vállánál összefogott állatbőr színházi, operai tevékenységére utal. Pasqualini billentyűs citerán játszik a képen, a hangszeren Dafné szobra látható, amint Apollón egykori szerelme fává változik. A háttérben a fához kötözött Marsziasz elfordítja tekintetét Apollón lírájáról, mely a szellemi erőt jelképezi, míg a szatír földön heverő dudája a testiség és durvaság jelképe.

(Andrea Sacchi: Apollón babérkoszorút nyújt át Marcantonio Pasqualininek, 1641 - New York, Metropolitan Museum of Art)


A múzsák

Címkék: múzsák, bartók rádió, ellenpont



Ha kell gyönyörűek, ha olyan kedvük van csúnyán beszélnek. Apjuk a nagyfőnök, anyjuk a titánnő. Kilenc lánytestvér, akik nélkül bajosan született volna művészet.

Ők a múzsák.

Hésziodosz, Homérosz, Ovidius és Boccaccio is megemlékezik róluk, de persze "múzsailag" ők sem értenek egyet mindenben.

Az első időkben három múzsa élt csupán. Hegyeket jártak és folyópartokon pihentek, majd idővel az Olümposzra kerültek, hogy ott énekükkel szórakoztassák az isteneket. A hagyomány szerint később, amikor már többen is lettek, két csoportra oszlottak: az egyik Macedóniában a Pieros-hegyen ütött tanyát, míg a másik a Helikon-hegyen érezte jól magát. Az első csoport egy idő után úgy érezte, most már oly sokat fejlődtek a költészet- és zenetanulás terén, hogy ideje versenyre hívni a szomszédokat. Ez utóbbiak kithara-kísérője maga Apollón volt. A kihívást elfogadták, és Parnasszus nimfáinak bíráskodásával elindult a küzdelem. A nimfák a helikoniakat hozták ki győztesnek, amire a másik társaság igencsak felkapta a vizet, és szörnyűségeket vágtak a versenytársak fejéhez. Ezt Apollón sem hagyta szó nélkül: szépen madarakká változtatta őket: ezzel az ügy le lett zárva.

A múzsákat eleinte a költészettel azonosították, tevékenységük a zenével csak később bővült. Ahogyan létszámuk is. A klasszikus ókorban már kilencen voltak, név szerint: Erató, Euterpé, Kalliopé, Kleió, Melpomené, Polühümnia, Thália, Terpszikhoré és Uránia. Mindegyiküknek volt egy különös tulajdonsága.


Kezdjük a sort Kalliopéval, a szép hangú múzsával. Testvéreihez hasonlóan ő is Zeusz és Mnémoszüné lánya. Szép hangja ellenére ő az epikus költészet és a tudomány múzsája. Ennek köszönhetően, ha találkoznak vele, viasztáblájáról és íróvesszőjéről ismerhetik meg.
















Viszonylag könnyen összekeverhetik Kleióval, akit sokan csak Kliónak neveznek. Nos, mivel testvérek voltak, igen hasonlítottak egymásra. Csakhogy Kleió nem viasztáblát, hanem papirusztekercset tart a kezében s - csakúgy mint nővérének / vagy húgának - van nála íróvessző is.





















És itt van a "bűbájos" Erató, a szerelmi és erotikus költészet pártfogója és megtestesítője. Fejét mirtusz vagy rózsakoszorú díszíti, kezében lantot tart, lábánál madarak csipegetnek magokat. A reneszánsz festményeken gyakran arany nyílvessző van kezében, így utalnak Éroszra, a szerelem istenére, akinek Erató gyakori kísérője volt és arra, hogy a "szerelem" mindenkit megihlet.



















Euterpé a következő múzsa, akinek szintén köze van a muzsikához. Őt többnyire kettős fuvolával ábrázolják. Nem volt egyedül, ugyanis szerelmi viszonyt folytatott Sztrümón folyóistennel. Kettejük gyermeke, Rhészosz, kinek sem a fuvolához, sem a muzsikához semmi köze már.























Mai utolsó múzsánk Polühümnia, a komoly himnuszköltészet múzsája. Neki tulajdonítják a líra feltalálását. Polühümnia segít emlékezni, s neve arra utal, hogy a költők az általuk írt himnuszokkal halhatatlan dicsőségre tettek szert. Többnyire tűnődő pózban, kezében pergamentekerccsel, vagy (mint jelen esetben) ha a mezőgazdasági munkák őrzőjének tartják, kerti szerszámokkal a kezében ábrázolják.

(Folytatása következik.)

















Lorin Maazel nyílt levele

Címkék: Lorin Maazel


Lord Byron, Julie Christie, Konfuciusz, Isadora Duncan, Empedoklész, Mahatma Ghandi, Horatius, Sir Paul McCartney, Plutarkhosz, Püthagorasz, Natalie Portman, Albert Schweitzer, George Bernard Shaw, Lev Tolsztoj, Leonardo da Vinci, Vergilius és Zarathustra. Mi a közös bennük? Mindnyájan vegetáriánusok. Akárcsak a fiam, Orson. Illetve én. Mától. S hogy miért verem ezt nagydobra? Nos, abban a reményben, hogy néhányan negyedmillió olvasóim közül követnek majd ebben, s (az általános húsfogyasztási szokásokat figyelembe véve) 6 tonna hússal és 1 tonna hallal kevesebb fogy majd évente. Feltéve, ha legalább százan megfogadják tanácsomat.

Ha jó recept szerint dolgozunk, a zöldség igen finom. És könnyű. Csatlakozz hozzám, és írdd meg, ha így tettél! Az elképzelhető legboldogabb Újévet kívánom mindenkinek!

Lorin Maazel

(Az eredeti angol nyelvű felhívás itt olvasható.) 

A Chigi kódex

Címkék: chigi kódex, ockeghem



A Chigi kódex Flandriában készült 1498 és 1503 között, nagy valószínűséggel I. Kasztíliai Fülöp megbízásából. Jelenleg a Vatikán könyvtárában található, jelzete "Chigiana, C. VIII. 234". Ez a páratlan kézirat nemcsak gyönyörű díszítései miatt híres, hanem azért is, mert szép számmal szerepelnek benne olvashatóan lejegyzett zeneművek. Így például Johannes Ockeghem csaknem összes többszólamú miséje.

Hangszer a hangszerben

Címkék: hegedű


W. Foster Tracy alkotta 1979-ben azt a hegedűkészítő-műhelyt, amely egy valós méretű hegedűben kapott helyet. A modellben megtalálható apró hegedűkön játszani is lehet.
























Wagner a fejfájós

Címkék: richard wagner, migrén


Három német tudós kutatásainak köszönhetően immár valószínűsíthető, hogy Richard Wagnert nemcsak zenei fantáziája inspirálta operaírás közben, hanem fejfájása is. Wagner legismertebb zenés színpadi műveiről politikai, pszichológiai és szellemtörténeti szempontból is sokat vitatkoztak az elmúlt bő évszázadban. Most három kutató arra a megállapításra jutott, hogy ennél sokkal egyszerűbb ok is állhat a wagneri ihlet mögött. "Zenéje ugyanis - a felhozott érvek szerint - részben migrénjének eredménye. Muzsikája és szövegkönyvei szoros összefüggésben állhatnak betegségével." - mondja Carl Gobel, a kutatócsoport vezetője (Kieli Fejfájás és Fájdalom Kutatóközpont, Németország) A kutatók elsősorban a Siegfried vizsgálata során jutottak a fenti megállapításra. A forrásul szolgáló cikket teljes terjedelmében itt olvashatják angol nyelven.








Ízelítő:



Metafon

Címkék: metafon, szénbánya



Több mint húsz éve zárták be azt a francia szénbányát, amelynek iparépületeit átalakították, hogy bennük hangversenyeket tartsanak. A koncerttermek mellett próbahelyiségek és egy "hangzásgaléria" is helyet kapott. Az eredeti elképzelés szerint azért kívánták zenei célra átalakítani az intézményt, mert az hajdan jelentős zajszennyezéssel működött. Az épület külseje is érdekes, hiszen egy acélkereten számos, fából, fémből és üvegből készült fal áll. Mind-mind hangot ad. A kereten belül pedig 24 hangszer kapcsolódik hozzájuk. Ahogy a zenészek elkezdenek játszani, a falak is megszólalnak.


Egy Ehnes-film részletében szerepel ehhez hasonló instrumentum.




Angyalok és pásztorok

Címkék: angyalok és pásztorok, ikonográfia, ellenpont, bartók rádió

Domenichino: A pásztorok imádása (Skót Nemzeti Galéria)

























Campin, Robert:
Jézus születése, a pásztorok imádása (Dijon, Szépművészeti Múzeum)

























Castiglione, Giovanni Benedetto:
A pásztorok imádása (Genova, Szent Lukács templom) 

Az év első "zenész" babája

Címkék: Juan Diego Florez


Megszületett Juan Diego Florez második kislánya. A tenorista a következőket írta a twitteren:

"Második kis angyalunk, Luica Stella ma megszületett szeretettel teli pesarói otthonunkban." 








Évforduló-naptár 2014

Címkék: évfordulók, 2014

Születési évfordulók


550 éve:

Fayrfax, Robert (1464–1521)

450 éve:
Hassler, Hans Leo (1564–1612)

300 éve:
Bach, Carl Philipp Emanuel (1714–1788)
Gluck, Christoph Willibald von (1714–1787)
Jommelli, Niccolò (1714–1774)

250 éve:
Bihari János (1764–1827)

200 éve:
Egressy Béni (1814-1851)
Attwood, Thomas (1814–1856)
Ernst, Heinrich Wilhelm (1814–1865)
Henselt, Adolf von (1814–1889)

150 éve:
Halvorsen, Johan (1864–1935)
d’Albert, Eugen (1864–1932)
Strauss, Richard (1864–1949)
Grecsanyinov, Alekszander (1864–1956)

100 éve:
Truscott, Harold (1914–1992)
Panufnik, Andrzej (1914–1991)
Kardoš, Dezider (1914–1991)


Halálozási évfordulók


450 éve:

Manchicourt, Pierre de (1510–1564)

300 éve:
Eberlin, Daniel (1647–1714)

250 éve:
Locatelli, Pietro Antonio (1695–1764)
Mattheson, Johann (1681–1764)
Rameau, Jean-Philippe (1683–1764)
Leclair, Jean-Marie (1697–1764)

200 éve:
Kozeluh, Jan Evangelista Antonin (1738–1814)
Burney, Charles (1726–1814)
Reichardt, Johann Friedrich (1752–1814)

150 éve:
Meyerbeer, Giacomo (1791–1864)

100 éve:
Ljadov, Anatolij (1855–1914)
Sgambati, Giovanni (1841–1914)

50 éve:
Alma (Mahler) Schindler (1879–1964)


Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook