Új hullám

Címkék: Anton Bruckner, közösségi média



Köztudott, hogy a közösségi média számos előnnyel (és hátránnyal) jár. Éppen ezért manapság már csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy (legalább munkájukhoz kapcsolódóan) ne működtessenek oldalt a facebookon, twitteren, vagy más fórumokon. Példát adhat a kétkedőknek Anton Bruckner (1824-1896) osztrák zeneszerző, aki bizonyára nem sok erőt fektet twitter-oldalának működtetésébe. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ő már nem él. Persze az is furcsa, hogy időközben az ansfeldeni születésű zeneszerző Clevelandbe költözött.

 

Követsz?

Címkék: közösségi média, Joshua Bell, Joyce DiDonato

A közösségi média ma már megkerülhetetlen a művészek, főként a szólisták számára. Lehet fanyalogni, lehet elitistaként legyinteni, a helyzet az, hogy ismertséget (és mi másra lenne szüksége a művésznek) nagyon nehéz megszerezni már a hagyományos utakon. És még az sem elég, hogy "nyitok egy twitter-accountot", és ezzel el van intézve. Magyarországon például jóval kevesebben olvassák azt, mint a Facebookot; ugyanígy sokfelé vannak "helyi sajátosságok". A művésznek (vagy menedzserének) tisztában kell tehát lenni azzal, mi fán terem a tumblr, a Google+, a Digger, horribile dictu a Stumbleupon vagy a Foursquare. 

Nem véletlen, hogy az olyanok, mint az idei Last Night of the Proms sztárja, Joyce DiDonato lelkesen twitterezik, vagy a világ egyik legkeresettebb hegedűművésze, Joshua Bell, aki most adta hírül, hogy lehet őt követni már a Google+-on is. Hogy e mögött nincs-e szponzori szerződés, nem tudom.


Libabőr reloaded

Címkék: libabőr, közösség

Múltkori Libabőr posztunk adott ihletet közösségi oldalunk egyik tagjának, Zalánnak, aki összeállította a maga listáját. Nagyszerű zenékről van szó, úgyhogy bátran hallgassák ezeket is, ha kedvük támad libabőrözni. 

Bősze Ádám írását olvasva kedvet kaptam hozzá, hogy én is összeállítsak egy libabőr-listát. Sajnos libabőr kérdésben nehéz elvonatkoztatni a személyes élményektől és asszociációktól, és még csak azt sem állíthatnám, hogy időben nem változna a lista (biztosan változik!). Ezért az alábbi öt pont is természetesen egy mai állapotot tükröz. A sorrendnek nincsen semmilyen szerepe.


1. Dohnányit nem szokás a nagy zeneszerzők első sorába állítani, pedig egyházzenei művei között sok rendkívüli van. Egyik személyes kedvencem tőle a Stabat Mater, melyet eredetileg 3-3 szólamú fiúkórusra, 3 női szólistára és zenekarra komponált 1953-ban. A felvételen az Angelica leánykar hallható.



2. Liszt Weinen Klagen variációiban a Was Gott tut, das ist wohlgetan kezdetű korál megszólalása, mindig kiváltja a szóban forgó hatást, feltéve, hogy az előtte lévő recitativo részt nem ejtik el és tudják tartani a feszültséget azzal a pár vékony hanggal is - ez szerintem kulcsfontosságú a mű előadása szempontjából.



3. Az öt közül talán ez a legfurcsább, ugyanis itt szigorúan szólva nem a zene váltja ki azt a bizonyos libabőrt, illetve jelen esetben talán a hideglelés pontosabb lenne, hanem a zene hiánya. Bach Fúga művészetének befejezetlen contrapunctusáról van szó. Ez a hirtelen “vágás" a végén igazából hatásosabb is, mint bármelyik általam ismert, utólagos befejezés.

  


4. Mozart g-moll kvintetjének (K.516) Adagio ma non troppo tétele a negyedik a listán. A felvételen a tétel 15:48-tól hallható, ami miatt felkerült a listára pedig (először) 17:37-nél kezdődik.



5. Schubert B-dúr szonátájának, a felvételen 14:54-nél kezdődő részénél, pontosabban, amikor 15:50-nél jön a hirtelen váltás, minden egyes alkalommal megborzongok.
 


Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook