Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Metafon

Címkék: metafon, szénbánya



Több mint húsz éve zárták be azt a francia szénbányát, amelynek iparépületeit átalakították, hogy bennük hangversenyeket tartsanak. A koncerttermek mellett próbahelyiségek és egy "hangzásgaléria" is helyet kapott. Az eredeti elképzelés szerint azért kívánták zenei célra átalakítani az intézményt, mert az hajdan jelentős zajszennyezéssel működött. Az épület külseje is érdekes, hiszen egy acélkereten számos, fából, fémből és üvegből készült fal áll. Mind-mind hangot ad. A kereten belül pedig 24 hangszer kapcsolódik hozzájuk. Ahogy a zenészek elkezdenek játszani, a falak is megszólalnak.


Egy Ehnes-film részletében szerepel ehhez hasonló instrumentum.




Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook