Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tovább szépül az Erkel Színház

Címkék: Erkel Színház, Ókovács Szilveszter, pályázat

Lezárult az Erkel Színház homlokzatának grafikai tervezésére kiírt ötletpályázat, a munkálatok a tervek szerint még idén ősszel lezajlanak - hangzott el a színházban megrendezett hétfői sajtótájékoztatón. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója három megosztott első díjat, valamint három különdíjat adott át a legszínvonalasabb pályázatokat benyújtó egyetemistáknak; a végül megvalósuló verzió a három legjobb pályázat ötleteiből fog kikristályosodni.

"Az Erkelnek valódi közösségi színtérré kell válnia, hogy úgy vonzza a fiatalokat, mint egy mágnes.”- hangsúlyozta Ókovács Szilveszter. Az intézmény fő célja a jövő opera- és balettközönségének kinevelése, ezért is tartották fontosnak az egyetemista korosztály bevonását a tervezésbe. A főigazgató szerint a homlokzat díszítése a II. János Pál pápa tér átalakulásának újabb megállója, szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amelynek központi eleme a nemrég átadott metróállomás és az Erkel Színház rekonstrukciója volt.

A homlokzat megtervezésére kiválasztott építésziroda a tervezési munkát a nyertes hallgatók - Fejes Gergő, Császár Krisztina és Szlávik Krisztina; Fürtön Balázs, Horóczi Flóra és Tóth Viktor; valamint Tari Bálint és Melles Fanni Réka - bevonásával végzi majd el. A győztesek emellett 300 ezer forint pénzjutalmon is osztoznak, a díjazott pályamunkákból pedig kiállítás nyílt az Erkel Színházban, amelyet az érdeklődők június 30-ig nézhetnek meg.

A hétfői sajtótájékoztató másik témája a középiskolásoknak szóló OperaKaland program harmadik sorozata volt, amelyre már 160 iskola jelezte részvételi szándékát. Az elmúlt két év klasszikus darabjai, a Hunyadi László és a Háry János után idén A színigazgató, illetve a Mario és a varázsló című művekkel ismerkedhetnek meg a diákok, többek között Nagy Ervin, Szamosi Donáth, Kálmán Péter, Bretz Gábor, Cser Krisztián és Sáfár Orsolya előadásában. Az OperaKaland célja, hogy legalább egy fiatalkori élményt nyújtson a résztvevőknek az operaházi műfajokból.


Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook