Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mimi kerestetik

Címkék: MET, Kristine Opolais, Bohémélet

Két jelentős szerepben mutatkozott be 24 órán belül a Metropolitan Operában Kristine Opolais lett szoprán, aki így történelmet írt a 131 éves világhírű intézményben. A 34 éves művész Csocsoszant énekelte péntek este Puccini Pillangókisasszonyában, majd vacsorán vett részt, és hajnali öt órakor került ágyba. Két órával később Peter Gelb, a Met főigazgatója felhívta telefonon, és megkérdezte, hogy be tudna-e ugrani Anita Hartig helyére Mimi szerepében Puccini egy másik művében, a Bohéméletben, az énekesnő ugyanis betegség miatt nem tudja vállalni az előadást. Opolais először nemet mondott, öt perccel később azonban meggondolta magát.

Ekkor kezdődött el az őrületes tempójú felkészülés, a kosztümök átalakítása mellett arra például már nem jutott idő, hogy a szoprán hajszínét is megváltoztassák. A második felvonásban így szőke fürtökkel énekelte: „miei capelli bruni” („az én barna hajam”).

 

 

Az előadás végén Opolais arcát eltakarva omlott térdre az őt hosszan ünnepelő közönség előtt. A nem mindennapi teljesítményt a jelenlévőkön kívül világszerte több mint 200 000 ezren kísérték figyelemmel élő közvetítésen keresztül.

A lett művésznőt a következő évadokban a Metropolitan Operaház több produkciójában (Tosca, Manon Lescaut, Ruszalka) is hallhatjuk majd.

(Forrás: hirado.hu)

 

MET 2014-2015

Címkék: The Metropolitan Opera



Huszonhat operát tűz műsorára a New York-i Metropolitan Opera 2014-2015-ös évadában: három premiert tartanak, és hat új produkciót mutatnak be, köztük Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjét. A Carmenben szerepet kap Bretz Gábor, Fischer Ádám pedig A varázsfuvolát vezényli.

A szerdán meghirdetett jövő évi szezonban először kerül a MET színpadára John Adams The Death of Klinghoffer (Klinghoffer halála), Rossini A tó asszonya és Csajkovszkij Jolanta című műve.

John Adams operája nyitja a bemutatók sorát, október 20-án David Robertson vezényletével és Tom Morris rendezésében állítják színpadra. A darab az Achille Lauro kirándulóhajó 1985-ös elrablásának és egy amerikai zsidó utasa megölésének a témáját dolgozza fel. A premiert az English National Operával együttműködve rendezik, a főszerepekben Paolo Szot, Alan Opie, Michaela Martens énekel.

A második premiert február 16-án tartják, Rossini A tó asszonya című művét Paul Curran rendezi és Michele Mariotti vezényletével mutatják be, a főszerepekben Joyce DiDonatóval és Juan Diego Flórezzel.

Csajkovszkij egyfelvonásos operája, a Jolanta Valerij Gergijev vezényletével lesz a MET harmadik premierje január 26-án Anna Netrebkóval a címszerepben. A művet Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operájának új produkciójával párosítják, amelyet szintén Gergijev vezényel és a lengyel Mariusz Trelinski állítja színpadra. Ezt az előadást a lengyel nemzeti operában, a Teater Wielkiben múlt év decemberében mutatták be. Mihail Petrenko énekli a herceg és Nadja Michael Judit szerepét.

A Bartók-mű mellett új rendezésben állítja színpadra Richard Eyre a szezon nyitódarabját - szeptember 22-én -, Mozart Figaro házassága című vígoperáját, James Levine vezényletével. Figaro szerepét Ildar Abdrazakov, az idei szezon Igor hercegének sztárja énekli. Susanna Marlis Petersen lesz, Peter Mattei Almaviva grófját alakítja ismét, Marina Poplavszkaja a gróf feleségének szerepében debütál, Cherubinót Isabel Leonard énekli.

A MET zeneigazgatója betegsége után ereje teljében a szezonban ismét hat operát fog vezényelni. A Mozart-mű mellett olyan felújításokat, mint Offenbach Hoffmann meséit, Stravinsky A léhaság útja című háromfelvonásos operáját, Verdi Ernaniját - Plácido Domingóval -, amelyet 1983 óta nem vezényelt New Yorkban, valamint Az álarcosbált, illetve Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját. Levine vezényli továbbá a MET zenekarának mindhárom koncertjét a New York-i Carnegie Hallban is.

Az új produkciók között lesz Lehár Ferenc A víg özvegy című operettje angol nyelvű változatának bemutatója 2015. január 1-jén Susan Stroman rendezésében, ez lesz a Tony-díjas rendező első bemutatkozása a MET-ben. A darabban Hannát Renée Fleming alakítja, Danilo szerepében Nathan Gunn énekel.

Újonnan állítja színpadra David Vicar Mascagni Parasztbecsületét és Leoncavallo Bajazzók című egyfelvonásosát április 14-én, mindkettő főszerepében Marcelo Alvarez énekel. Ez a darab felváltja a Franco Zeffirelli féle rendezést, amelyet 1970-ben mutattak be Leonard Bernstein vezényletével.

Miközben levették a műsorról Zeffirelli olyan rendezéseit, mint Puccini Toscája, Verdi Traviatája és Falstaffja, nem tervezik, hogy a Turandotot és a Bohéméletet új rendezésben állítsák színpadra - mondta az éved ismertetésekor Peter Gelb vezérigazgató. "Ugyan nehéz elképzelni, hogy egy mű örökre színpadon legyen, de nem tervezzük, hogy a közeljövőben ezen a kettőn változatnánk" - hangsúlyozta Gelb.

Két szereposztásban adják elő Richard Eyre Carmen-rendezését. A tavaszi szezonban visszatér a címszerepbe Elina Garanca, Don José szerepét felváltva Roberto Alagna és Jonas Kaufmann énekli, Escamillót Bretz Gábor basszus alakítja, Micaela szerepében Ailyn Pérez amerikai szoprán debütál.

Első teljes német előadásában mutatják be Mozart A varázsfuvola című operáját Fischer Ádám vezényletével.

Az élő operaközvetítések, a The Met: Live in HD című sorozat jövőre október 11-én indul Verdi Macbethjével, amelynek címszerepét Zeljko Locic énekli, Lady Macbeth szerepében Anna Netrebko mutatkozik be. Kilenc további előadást közvetítenek, köztük a hat új produkciót. (Forrás: hirado.hu)


Ruszalka

Címkék: Renée Fleming, Bartók Rádió, Metropolitan Opera, Ruszalka



Renée Fleming csütörtökön exkluzív interjút adott a Bartók Rádiónak. A beszélgetést a ma esti operaközvetítés szünetében hallhatják. Műsoron Dvorák: Ruszalka című három felvonásos operája élő adásban a New York-i Metropolitan Operaházból. A címszerepben: Renée Fleming


Metafon

Címkék: metafon, szénbánya



Több mint húsz éve zárták be azt a francia szénbányát, amelynek iparépületeit átalakították, hogy bennük hangversenyeket tartsanak. A koncerttermek mellett próbahelyiségek és egy "hangzásgaléria" is helyet kapott. Az eredeti elképzelés szerint azért kívánták zenei célra átalakítani az intézményt, mert az hajdan jelentős zajszennyezéssel működött. Az épület külseje is érdekes, hiszen egy acélkereten számos, fából, fémből és üvegből készült fal áll. Mind-mind hangot ad. A kereten belül pedig 24 hangszer kapcsolódik hozzájuk. Ahogy a zenészek elkezdenek játszani, a falak is megszólalnak.


Egy Ehnes-film részletében szerepel ehhez hasonló instrumentum.




Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook