Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Haydn császárhimnuszáról

Címkék: Joseph Haydn, Kismarton, kiállítás

Nép'Hymnus a kortársak tükrében címmel kamarakiállítás nyílt a Joseph Haydn által komponált osztrák császárhimnuszról, valamint annak zenei és politikai gyökereiről és hatásairól a kismartoni Esterházy-kastélyban. Az osztrák zeneszerző 1797-ben megrendelésre komponálta a művet a Gott erhalte Franz, den Kaiser (Isten tartsa meg Ferenc császárt) kezdetű osztrák császárhimnusz szövegére.

A himnusz reakció az öt évvel korábban született Marseillaise-re, szövege ugyanakkor az 1745-ben írt God save kezdetű angol himnuszén alapul. A kompozíció egyik érdekessége, hogy dallamát a zeneszerző népzenei alapokból merítette. A tárlaton egy videoinstalláció mutatja be, milyen sok szöveggel és stílusban énekelték már ezt a híres melódiát: hallhatjuk horvát szerelmes népdalként, egy lengyel kórus előadásában és a német futballválogatott tagjaitól is.

A kamaratárlat egy 2009-ben a kismartoni kastélyban nyílt átfogóbb kiállítás része, mely a Haydn explozív - forradalmi idők zenéje címet viseli, és célja, hogy kortárs művészeti keretbe helyezve mutassa be a zeneszerzőt és munkásságát.

(Forrás: hirado.hu) 


Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook