Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Újévi Koncert rövid története

Címkék: Újévi Koncert, Clemens Krauss, Willy Boskovsky, Bécsi Filharmonikusok

Az Újévi Koncert nemzetközi sikere azt a benyomást keltheti, hogy a Bécsi Filharmonikusok Strauss-rajongása a kezdetek óta változatlan. Valójában ennek az ellenkezője igaz: a Filharmonikusok eleinte egyszerűen megvetették a bécsi muzsika e fajtáját, melyet szórakoztató zenének tarottak csupán. A Strauss-dinasztiával szembeni ellenérzések csak fokozatosan változtak. Szemléletváltásukban meghatározó volt az olyan komponisták pozitív véleménye, mint Liszt Ferenc, Richard Wagner és Johannes Brahms, akik mindig nagy tisztelettel voltak a Strauss-család muzsikája iránt. Azonban még ez sem volt elég: a "Keringőkirály" halála után sem tolakodtak a Filharmonikusok, hogy ők tartsák életben a straussi repertoárt. A fordulatot 1921 hozta meg. A Bécsi Városi Parkban (Wiener Stadtpark) felállított Johann Strauss-emlékmű leleplezésekor Nikisch Artúr (1855-1922) vezényelte a „Művészélet", a „Kék Duna" és a „Bor, asszony és ének" keringőket; az előadás pedig példaadónak bizonyult. Az áttörést végül Johann Strauss születésének 100. évfordulója (1925. október 25.) hozta meg, amikor Felix Weingartner kizárólag Strauss-művekből állította össze a jubileumi hangversenyt.

Az Újévi Koncertek állandó helyszíne, a Musikverein Aranyterme (Forrás: MTVA)

Az Újévi Koncert hagyománya Ausztria legsötétebb korszakából indult. Clemens Kraus vezényelte 1939. december 31-én azt a Strauss-muzsikának szentelt hangversenyt, amely valójában egy nemzetiszocialista háborús jótékonysági est volt. 1941-ben, a háború kellős közepén a Filharmóniai Társaság már január 1-jén tartotta a "Johann Strauss-koncertet". Ezt többen "igazi bécsi örömünnepnek" vették, a programot nemzetiszocialista propaganda "Nagynémet Rádiójában" is élőben adták. Az újonnan alapított, intézménnyé vált eseményt Clemens Krauss vezényelte a háború végééig. 1946-ban és 47-ben Josef Krips (1902-1974) dirigált, 1948-ban viszont, miután két éves eltiltása lejárt, ismét Krauss vezényelt; 1954-ig hét további Újévi Koncerten állt a zenekar élén.

Krauss hirtelen halála (1954. május 16.) miatt a Filharmonikusok nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis méltó utódról kellett gondoskodniuk. Több gyűlés után, nem sokkal 1955. január 1-je előtt megszületett a döntés: a művészi vezetést a zenekar koncertmesterére, Willi Boskovsky-ra (1909-1991) bízzák. 1955-től 1979-ig 25 alkalommal vezényelt Boskovsky az év első napján. Amikor lemondott posztjáról véget ért egy korszak, a régi Ausztria időszaka, amely a nosztalgikus vágyálmok mellett egyedül a Strauss-zene sajátja.

Forrás: www.wienerphilharmoniker.at


Kotta nélkül

Kotta nélkül játszik az, aki betéve tudja a darabot. Kotta nélkül játszik az, aki abban a pillanatban találja ki a darabot. És kotta nélkül szeretnénk mi is játszani: könnyedén, néha improvizálva vagy éppen "nyakkendősen" írni a klasszikus zenéről. Hír, beszámoló, kritika, interjú és egyéb - a közmédia klasszikus zenével foglalkozó műsorainak háttéranyaga.

Facebook